"A piachoz kell a klímacélokat igazítani, ha szükséges, változásokra van szükség, még nem késő. Az autóipart modern technológiák alkalmazására kell kényszeríteni, de nem szabad megölni a versenyképességét. Az Európai Bizottságnak ebben a kérdésben sokkal okosabbnak, pragmatikusabbnak és profitorientáltabbnak kell lennie" - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter egy kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón. Lázár János hangsúlyozta: gazdasági versenyképesség nélkül nincs jobb élet, ehhez kell igazítani az energia- és klímapolitikai kérdéseket. Hozzátette: aggasztó lenne, ha az új Európai Bizottság az iparosítás ellen menne energia- és klímapolitikai intézkedéseivel. Leszögezte, hogy Magyarország az egyik leginkább iparosított ország Európában, a GDP 30 százaléka jön az iparból, és ebben az ipari termelésben 25 százalék az autóipar aránya. Elmondta azt is, hogy nagyon magas az autóipar szerepe a magyar ipari termelésben. "Mi magyarok azt gondoljuk, hogy az autóipar Európa szíve-lelke, a legversenyképesebb ágazatunk, amit nem szabad veszélyeztetni. Az európai autóipar több piacra is termel, a profit Kínából és Amerikából jön, nem szabad kockáztatni a nagy német autóipari cégek profitabilitását. Ha a német autóiparban kevesebb profit lesz, kevesebb osztalékot kapnak a részvényesek, és kevesebb adót fizetnek ezek a cégek" - jegyezte meg Lázár János egy kérdésre. A Közlekedési Tanács pénteken két szekcióban ülésezett Budapesten, mindkét szekcióban az volt a legfontosabb kérdés, miként lehet lökést adni az európai versenyképességnek. "A magyar uniós elnökség célja, hogy egy új versenyképességi megállapodást kössön az európai választópolgárokkal, és ehhez Magyarország egy nagy lökést adjon. A napokban megjelent Draghi-jelentés fontos fejezete foglalkozik a közlekedéssel, és kijelenthetjük, hogy nincs európai versenyképesség jó közlekedés nélkül. A jó közlekedés gyors, akadálymentes és olcsó" - fejtette ki Lázár János. Hozzátette: óriási projekt lenne, ha a közlekedést Európában a következő időszakban készek és képesek lennénk fejleszteni. A miniszter beszámolt arról, hogy az ülésen vita volt a zöld átállás és a közlekedés, illetve a zöld átállás és a versenyképesség viszonyáról. "Egyetértettünk abban, hogy egyszerűbb szabályok kellenek, kevesebb bürokrácia, az új költségvetésben új finanszírozás a közlekedésnek. Át kell alakítani a közlekedést a kohézió érdekében, nemcsak fejlesztésre, hanem működtetésre is pénzt kell fordítani" - jegyezte meg. Magyarország szempontjából fontosnak nevezte, hogy az észak-déli korridorok erősödjenek, vagyis a Balti-tengert az Égei-tengerrel, valamint az Adriával összekötő folyosó is. Mint mondta, ez katonai-védelmi okokból, de az áruforgalom miatt is fontos. "A magyar kormány célja, és ebben is egyetértés volt az ülésen, hogy kulcsország legyünk, ami akkor lehetséges, ha minden áru, és minél több személy Magyarországon keresztül jut el Nyugatra és Északra" - tette hozzá. "A magyar álláspont egyszerű arra vonatkozóan, honnan lesz erre pénz: a gazdasági versenyképességhez kell rendelni minden erőforrást. A legfontosabb cél, hogy az európai polgárok jól és biztonságban éljenek, ennek érdekében még több gazdasági eredményt kell letennünk az asztalra" - hangoztatta Lázár János. A miniszter elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a Közlekedési Tanács ülésén részt vett minisztertársai, államtitkárok, kollégák támogatásukról biztosították Magyarországot a nehéz árvízi idők idején. "Átérzik a helyzet nehézségét, és amennyiben szükséges segítséget is felajánlottak" fűzte hozzá.

(MTI)