A tárcavezető az EU-tagországok kohéziós témákkal foglalkozó tanácsülését megelőző sajtónyilatkozatában elmondta: a magyar uniós elnökség hat hónapját három, a kohéziós politika szempontjából is alapvető fontosságú dokumentum határozta meg: az Európai Bizottság kilencedik kohéziós jelentése, illetve az Enrico Letta, valamint Mario Draghi által jegyzett, a versenyképességről szóló jelentések.

Rámutatott arra, hogy mindhárom jelentés kitért az Európai Unión belüli területek közötti különbségek csökkentésére, valamint kiemelte, hogy - miként az a mostani tanácsi következtetésben is meg fog jelenni - "alapvető fontosságú a kapcsolat a kohézió, a versenyképesség és a demográfiai folyamatok között".

Ez utóbbira kitérve az Európát sújtó demográfiai válságra hívta fel a figyelmet, példaként az elöregedő társadalmakat, valamint a vidéki térségek elnéptelenedését említette, továbbá felhívta a figyelmet az úgynevezett "agyelszívás" jelenségére is, amelynek lényege, hogy a déli és keleti tagállamokból sok fiatal és tehetséges ember az EU központi területeire vándorol.

Navracsics Tibor elmondta, hogy az ülésen ezen három kérdésről egyeztetnek, illetve számba veszik e kedvezőtlen folyamatok megállításának lehetőségeit.

Aláhúzta: a bevándorlás - akár legális, akár illegális - nem orvosolhatja a problémákat, ehelyett, mint mondta, hosszú távú megoldásokban kell gondolkozni.

"Ehhez szükség van a családpolitika eszköztárára, infrastruktúrateremtésre, a leszakadó térségek támogatására, az oktatási rendszer fejlesztésére és a közlekedési infrastruktúra korszerűsítésére"

- jelentette ki.

Mint mondta, az ülésen a tagállamok képviselői által tett javaslatok alapján igyekeznek összeállítani egy olyan szakpolitikát, amely lehetővé teszi, hogy a kohéziós politika érdemben hozzájáruljon a demográfiai válság és a versenyképességi problémák megoldásához, ugyanis, mint azt kiemelte, "szoros összefüggés van a versenyképesség és a kohézió között".

"Minél összetartóbb egy társadalom, minél kisebbek a szociális és a területi különbségek, annál kevesebb energiát és anyagi erőforrást kell fordítani a leszakadó társadalmi csoportok és térségek felzárkóztatására, annál több mehet a versenyképesség megerősítésére" -mutatott rá.

"Alapvető fontosságú az is, hogy más uniós tagállamok leszakadó térségeinek felzárkóztatásában részt vegyünk, és segítsük őket a tapasztalatainkkal" - tette hozzá.

Elmondta, a magyar elnökség erre az otthoni szakpolitikában már bevált megoldásokat kínál, példaként pedig a többi között a családpolitikát említette, amelyre uniós szinten is komoly érdeklődés mutatkozik.

(MTI)