Pascale Andreani, Franciaország magyarországi nagykövete a Nemzeti Érdemrend lovagi fokozatát adta át dr. Németh Gergelynek, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkárának.

Pascale Andreani a helyettes államtitkárhoz fordulva elmondta: „Ön volt az, aki hosszú szünet után újjáélesztette a védelempolitikai vezetők közötti stratégiai konzultációt Franciaország és Magyarország között. Vannak közös projektjeink, főként azokban az övezetekben, ahol Európa biztonsága is veszélyben van” – utalt a nagykövet a Száhel-övezetre, valamint a Franciaország irányításával létrejött Takuba harci kötelékre, amelyhez hazánk is csatlakozott. „A francia-magyar védelmi kapcsolatok iránti személyes elkötelezettségéért nyújtom át Önnek a Nemzeti Érdemrend lovagja kitüntetést” – hangsúlyozta Pascale Andreani.

Németh Gergely kitüntetést vesz át

Németh Gergely válaszbeszédében elmondta: páratlan megtiszteltetés számára a kitüntetés. „Az elmúlt évek áldozatos és kölcsönös erőfeszítéseinek köszönhetően - a mostani megváltozott biztonsági helyzetben - Magyarország és Franciaország egymás erős szövetségesei” – hangsúlyozta. A védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár hozzátette: a két ország együtt dolgozik az Európai Unióban, a NATO-ban, a közös kiképzéseken, a közös missziókban, továbbá a fegyverrendszerek üzembe állításán is.

Laurent Marboeuf a francia légierő vezérőrnagya, a fegyveres erők nemzetközi katonai kapcsolatokért felelős tábornoka beszédében hangsúlyozta: Horváth Zoltán Pál alezredes, Sándor Mihály százados, Bodnár István hadnagy, valamint Tóth Gyula főhadnagy szolgálatuk minőségével kiemelkedő támogatást nyújtottak a francia fegyveres erőknek. A vezérőrnagy átadta Horváth Zoltán Pál alezredesnek, Sándor Mihály századosnak és Bodnár István hadnagynak az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszióban teljesített szolgálatukért a tengerentúli szolgálatért járó kitüntetést. Tóth Gyula főhadnagynak Laurent Marboeuf vezérőrnagy a franciaországi Lille-ben teljesített szolgálatáért a Nemzetvédelmi Érdemrend bronzfokozatát adományozta. A Nemzetvédelmi Érdemrenddel a hadsereg francia vagy külföldi tagjainak a honvédelem szolgálatában és a lakosság javára végzett szolgálatát ismerik el.

Maróth Gáspár is részt vett az ünnepségen

Az ünnepségen részt vett dr. Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, nemzeti fegyverzeti igazgató, valamint Szloszjár Balázs dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Hadműveleti Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese.

A francia delegációt március 24-én, csütörtökön, Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese fogadta a Honvédelmi Minisztériumban.

A kétoldalú megbeszélésen - egyebek mellett - szó esett az orosz-ukrán háborúról, amellyel kapcsolatban elhangzott: Magyarország támogatja a NATO és az Európai Unió összes döntését. Ezen felül Magyarország az összes ide érkező menekült megfelelő ellátásáról is gondoskodik.

Sándor Zsolt vezérőrnagy a francia felet tájékoztatta arról is, hogy a válság azt is jelzi, hogy napjaikban a Magyar Honvédség fejlesztése fontosabb, mint valaha.

A magyar-francia védelmi együttműködés témakörén belül szó esett Magyarország részvételéről a Barkhane-művelet alárendeltségében megalakult Takuba elnevezésű alkalmi harci kötelék tevékenységében, a katonaegészségügyi együttműködés lehetőségeiről, a H225M helikopterek beszerzéséről, valamint a két ország közötti tudományos együttműködésről is. Mind a francia, mind a magyar fél kiemelte, hogy elérendő cél a katonai együttműködés további erősítése.

(honvedelem.hu)