Magyarország és a Szerb Köztársaság között a kétoldalú adóegyezmény módosítása egy újabb lépés a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésében – mondta Izer Norbert. Hozzátette, az egyezmény adóügyi információcseréről szóló módosított cikke teremti meg a jogalapot az illetékes hatóságok közötti szélesebb körű együttműködésre. Az államtitkár kiemelte: az egyezmény módosítása, és az ezzel megvalósuló, általános forgalmi adót érintő információcsere hozzájárulhat az adóhatóságok ellenőrzési tevékenységének fejlesztéséhez, ezzel pedig az adóelkerülés elleni küzdelemhez.

Izer Norbert szavai szerint – szomszédos országok lévén – Magyarország és Szerbia az üzleti élet terén hosszú múlttal és széleskörű kapcsolatrendszerrel bír, ám az utóbbi években gazdasági kapcsolataink jelentős fejlődésen mentek keresztül. Mint mondta, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya által kialakított kiváló politikai kapcsolatoknak köszönhetően olyan kedvező üzleti környezetet sikerült létrehozni, amely a kereskedelem és a beruházások dinamikus növekedését eredményezte. Az államtitkár úgy fogalmazott: Szerbia a külföldre irányuló magyar tőkekihelyezések egyik kiemelt célországa. Az elmúlt években kiemelkedően sikeresnek bizonyultak a magyar vállalatok szerbiai befektetései. 

Izer Norbert szerint jó üzleti környezetet kínál a Szerbiából érkező vállalkozásoknak Magyarország növekvő gazdasági teljesítménye és versenyképes adórendszere, miközben a magyar cégek jelenléte is egyre erőteljesebb Szerbiában. A nagyobb vállalatokon kívül több százra tehető a kis- és középvállalati szektorban a teljes magyar és a vegyes tulajdonban lévő cégek száma.

Az államtitkár végezetül hozzátette: a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények jelentősége abban áll, hogy alkalmazásukkal kizárható mind a magánszemélyek, mind a vállalatok jövedelmének és vagyonának kettős adóztatása. Sőt, lehetőséget teremtenek az esetlegesen felmerülő jogviták gyorsabb rendezésére is, ami mindkét ország vállalkozásainak és hatóságainak is közös érdeke.

(Pénzügyminisztérium)