Izer Norbert a mintegy 5,2 milliárd forintos beruházással kialakított Alsóerdei Sport- és Élménypark sajtóbejárásán beszélt arról, hogy az MVP keretében 23 megyei jogú város 272 fejlesztésére mintegy 4000 milliárd forintot fordítanak.
A sport-, oktatási, kulturális célú beruházások, műemlék-felújítások és közlekedési fejlesztések a munkahelyek megőrzéséhez is hozzájárulnak - mondta.
Kifejtette, hogy az MVP mellett európai uniós források és a Magyar falu program is a vidék erősítését szolgálják, a következő néhány évben 1800 milliárd forint fejlesztési forrást juttatnak el a településekhez. Az a cél, hogy a magyar gazdaság fejlődéséből minden régió ki tudja venni a részét.

Fotó: Pénzügyminisztérium

Tavaly az elmúlt évtizedek legnagyobb, 7,1 százalékos gazdasági növekedését érte el Magyarország, az EU tagállamai közül az elsők között. Ez annak köszönhető, hogy az előző évek eredményeire építve a kormány megszorítás helyett azonnali segítséget tudott nyújtani a gazdaság szereplőinek, amivel el lehetett kerülni a tartós visszaesést - emelte ki az államtitkár.
"Ezen dolgozunk most is, hogy a szomszédunkban dúló háború hatásaitól minél inkább meg tudjuk védeni a magyar embereket és a hazai vállalkozásokat" - mondta
Izer Norbert.

Fotó: Pénzügyminisztérium

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: olyan parkot terveztek a város hagyományos kirándulóhelyén, ahol egy család minden tagja el tud tölteni egy egész napot.
Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy az Alsóerdő nem egy telepített, hanem természetes erdő, ami évszázadok óta kapcsolódik a város lakóinak életéhez. Korábban egy népszerű, de leromlott állapotú napközis tábor volt a mostani beruházás helyszínén, de az ország három látogatható tévétornyának egyike is itt áll, amelynek felújítása szintén a beruházás része, akárcsak a közeli lőtér korszerűsítése. Jelezte, hogy a számos új sportpályát, kerékpáros létesítményeket, erdei kalandparkot és műanyag borítású sípályát is tartalmazó létesítmény műszaki átadása március 25-én lesz, majd négyhetes próbaüzem után, április 22-én nyitják meg hivatalosan.

Fotó: Pénzügyminisztérium
(MTI)