Az induló hatvanról a megalapítása óta eltelt két hónapban kilencvenhatra nőtt a Magyarországi Drón Koalíció (MDK) tagjainak száma. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), és a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére létrejött MDK célja, hogy a pilóta nélküli légijárművek és kapcsolódó technológiák alkalmazási területén működő hazai vállalkozásokat versenyképességük nemzetgazdasági szinten mérhető növekedésében támogassa. A szervezet első plenáris ülésén megválasztotta a kilenc fős elnökségét, és döntött a szakmai munkacsoportok létrehozásáról is.

„A világméretű trendekhez való alkalmazkodás egyik legfontosabb fokmérője az egyes országok korszakváltó technológiák bevezetésében, alkalmazásában nyújtott teljesítménye. A magyar kormány határozott szándéka szerint Magyarországnak e folyamatban élenjáró szerepet kell betöltenie legalább régiós, de lehetőség szerint akár európai szinten is. Az Európai Bizottság becslései szerint a pilóta nélküli légijárművekkel összefüggő területeken húsz év múlva több mint 100 ezren dolgozhatnak majd a kontinensen. A közútinál biztonságosabb, tisztább és gyorsabb közlekedési módoknak 2030-ig 340 millió felhasználójuk lehet. Magyarország előkelő helyet szeretne kivívni magának a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén is. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség májusban közzétett kutatása arra enged következtetni, hogy a magyar emberek átlag feletti mértékben nyitottak az innovatív légiközlekedési technológiákra” – jelentette ki az ülést megnyitó Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A koalíció koordinációs feladatait a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Digitális Jólét Program (DJP) látja el. 

Gál András Levente a DJP szakmai vezetője elmondta, hogy a Digitális Jólét Programban az elmúlt években már két koalíció indult útjára: 2017-ben a Magyarországi 5G Koalíció, 2019-ben pedig a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció. Hozzátette: ezek az ipari platformok idén tavasszal bővültek egy, dedikáltan a drónokkal foglalkozó új koalíciós fórummal. A szakmai vezető a részleteket ismertetve elmondta, hogy az előkészítő munka lezárult, a munkacsoporti struktúrát a tagság által megfogalmazott igények alapján állapították meg. Az elnökség összetételére vonatkozó javaslatát az elnök az MDK szakmai vezetője útján beterjesztette, és a plenáris ülés azt ma megszavazta.

Rohács Dániel, a Drón Koalíció elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az iparág kiemelkedő szerepe és a hazai drónrepülések számának növekedésére vonatkozó előrejelzések kijelölik a szakmai együttműködés legfontosabb témáit. Előre kell lépni a támogató szabályozás, a megfelelő kommunikáció, a biztonságos reptetés és forgalomirányítás területén is. A drón iparág előtt álló kihívások kezelése, megoldása közös munkát, kollektív megközelítést igényel. A legfontosabb egy vízió és drónstratégia elkészítése, amelyek mentén a következő évek intézkedései megtervezhetők, a szükséges döntések meghozhatók – emelte ki. 

Az MDK kilencfős elnökségének tagjává választották Érsek Istvánt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárát, Firbás Györgyöt, a Digitális Jólét Nonprofit Kft., logisztikai szakértőjét, Lengyel Kálmánt, az Innobyte Zrt. vezérigazgatóját, Molnár Zsoltot, a Rotors and Cams Zrt. ügyvezetőjét, Rohács Dánielt, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Repüléstudományi és Hajózási Tanszékének vezetőjét,  Szalay Zsoltot, a BME Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetőjét, Szepessy Kornélt, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatóját, Tuzson Gergelyt, a Légtér.hu Kft. ügyvezetőjét, és Zsitkovszky Sándort, a Belügyminisztérium Informatikai Főosztályának főosztályvezető-helyettesét.

 

(ITM)