Interneten és levélben is feliratkozhatnak majd azok, akik védőoltást szeretnének a koronavírus ellen - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában. Ezzel felmérhető, hányan gondolkodnak azon, hogy beoltatják magukat. Az oltási terveket már hetekkel ezelőtt kidolgoztuk, az egyik arról szól, hogy ha van elegendő vakcina, és az emberek - önkéntes alapon - jelentkeznek, akkor hogyan oldjuk meg oltásokat. Országosan 13 ezer helyszínt jelöltünk ki a tömeges oltásra. A másik, december-január környékén bevetendő oltási terv azt részletezi, hogy az első körben érkező vakcináknál kiket oltunk be először. Köztük lesznek a védekezésben résztvevők és a leginkább sérülékeny csoportokhoz tartozók.

 

A kormányfő szerint a járvány elleni védekezésnek jelenleg két frontvonala van: a kórházakban az életeket mentik, az iskolákban pedig a munkahelyeket, mert ha a szülő nem tudja beadni a gyermekét az iskolába, nem tud dolgozni menni és elveszítheti a munkahelyét. 

A jövő héten a második körrel folytatódik az egészségügyi, szociális ágazat és az óvodai, iskolai dolgozók tesztelése, az eddigi eredményeket a hétvégén értékelik. 

A napi adatok alapján egyelőre nem láthatóak biztató jelek, egyre többen vannak ugyanis kórházban, ezért a miniszterelnök mindenkit óvatosságra int, hangsúlyozva, hogy ki kell tartani.

Ma nem lehet megmondani, milyen lesz a helyzet az év végén, a kormány 8-10 nap múlva dönt arról, hogy l, hogy milyen szabályok szerint kell majd élni karácsonykor és újévkor.

Orbán Viktor ismét kérte a magyar embereket, hogy ne fizessenek be külföldi síutakra, mert tavasszal is tömeges fertőzések alakultak ki a síközpontokban. Bezárni nem lehet senkit az ország határai közé, de  szigorú karanténszabályok vonatkoznak majd a hazatéréskor azokra, akik esetleg mégis külföldre utaznának a síszezonban.  

 

(kormany.hu)