Mintegy 60 milliárd forint támogatással indul a Pécsi Tudományegyetem és a győri Széchenyi István Egyetem területén létesülő Tudományos és Innovációs Parkok kialakítása. A fejlesztések célja, hogy erősítsék az egyetemek vállalkozási-ipari kapcsolatait, térségi gazdaságfejlesztési szerepét, a korszerű, gyakorlatorientált képzések bázisaiként támogassák a diplomás fiatalok elhelyezkedését – jelentette be Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

A tudományos és innovációs parkok egyetemekhez kapcsolódva, tudományterületi fókuszokkal jönnek létre, az adott felsőoktatási intézmény vagy a térség erősségeihez igazodva. A  Pécsi Tudományegyetem és a Széchenyi István Egyetem több mint 30-30 milliárd forintból kezdheti meg saját létesítményei előkészítését és megvalósítását. Az országos Tudományos és Innovációs Park hálózat létrehozása Magyarország innovációs teljesítményének és versenyképességének növeléséhez szükséges egyetemi, kutatás-fejlesztési és vállalati ökoszisztéma megteremtését eredményezi részben az ösztönző közeget biztosító infrastruktúra kiépítésével.

A kormány célja az alkalmazott kutatásokon alapuló, komplex üzleti tevékenységek erősítése, a magántőke bevonása az egyetemek köré szerveződött, az intézményekkel közös konzorciumok által finanszírozott vállalkozásokba, fejlesztésekbe. A tudományos és innovációs parkokban kialakuló környezet a kezdeményezések, ötletek valóra váltása szempontjából legnagyobb kockázattal bíró, ún. induló szakaszban is hathatós támogatást nyújt.

"Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a felsőoktatási intézményekben fellelhető jelentős tudásvagyon hasznosulását annak érdekében szorgalmazza, hogy tudósaink eredményei hazánkból indulva kikerüljenek a globális piacra. A beruházásoknak köszönhetően több exportképes hazai termék találhat utat a külföldi vevőkhöz, miközben kiemelt bérezést kínáló munkahelyek létesülhetnek, a magyar kis- és középvállalkozások nagyobb szerepet vállalhatnak az ipari értékláncokban" – emelte ki Bódis József.

A győri tudományos és innovációs park az egyetem, a kutatóintézetek és technológia-orientált vállalatok együttműködésének ösztönzésével segíti Győr és a nyugat-magyarországi kiemelt gazdasági övezet pozícionálását a tudásalapú gazdaságban. Serkenti az egyetem és vállalkozások közötti kommunikációt, spin-off és start-up vállalatok létrehozását, a technológia-transzfert, a gyakorlatorientált képzést, elősegítve a piacvezérelt kutatásokat. A Pécsett létrejövő tudományos és innovációs park célja, hogy az egyetem tudásbázisán magas beruházási és foglalkoztatási potenciállal rendelkező, innovatív tudásra és technológiákra alapozó iparágakban működő vállalatok letelepítését készítse elő kapcsolódó magas színvonalú kiszolgáló és szolgáltató funkciók kialakításával.

A tudományos és innovációs parkok támogatása a magyar felsőoktatásban megkezdett történelmi léptékű fejlesztések része. Az intézmények, képzések korszerűsítésére szánt 1509 milliárd forintból a tervek szerint 382 milliárd forint hasznosul majd a tudományos és innovációs parkok és nemzeti laboratóriumok létrehozásában. Az egyetemi beruházások esélyt teremtenek arra, hogy a gazdasági növekedés hajtóereje a következő évtizedben a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás legyen, Magyarország regionális tudásközponttá váljon.

(ITM)