A program 2019-ben 17 településen indult el, míg 2020-ban további 40 településen vette kezdetét a fejlesztés. A támogatott fejlesztések változatos tevékenységekre irányulnak, hiszen a települések egyedi gazdasági, munkaerőpiaci, infrastrukturális lehetőségei, a helyi vagy környékbeli igények, a tájegység környezeti, gazdaságföldrajzi jellemzői, a helyi hagyományok és munkakultúra egyaránt meghatározták a fejlesztések irányát.
A 2019-ben elindult programok fejlesztéseinek jelentős része befejeződött, a beruházások első átadóira 2021 júniusában került sor.
Több mint 356 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott Tiszaroff Község Önkormányzata turisztikai látogatóközpont kialakítására. Június 2-án adták át a fejlesztés eredményeként teljes körűen felújított főépületet, valamint egy új kétszintes épületet rendezvénytérrel, családbarát szálláshelyként három jól felszerelt klimatizált apartmannal.




Dunavecsén egy 500 adagos konyhát alakítottak ki, amely lehetőséget biztosít az önkormányzat és intézményeinek, valamint külső megrendelők igényeinek megfelelő melegkonyhai és félkész termékek előállítására, továbbá konyhakész zöldségek, gyümölcsök tisztítására, aprítására, csomagolására. Erre mintegy 151 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az önkormányzat. A beruházást június 9-én adták át.




Izsófalva Nagyközség Önkormányzata 102 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást kapott a helyi lakosság körében egyre növekvő szükségletként jelentkező idősek napközi otthona kialakítására. Az átadására június 23-án került sor.




Június 24-én Jászkarajenőn a több mint 245 millió forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósult lovascentrumot adták át, a helyi, térségi lovas- és lósport igényeinek biztosítására. A centrum lehetőséget biztosít nyári lovas táborok szervezésére, iskolai lovasoktatásra, lovas versenyek rendezésére, valamint fogathajtó versenyek rendezésére és lovas túrák szervezésére egyaránt.


Petneháza Község Önkormányzata a helyi óvoda és bölcsőde főzőkonyhai kapacitásának bővétésére 236 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, így egy 500 adagos főzőkonyhát és étkezdét tudtak kialakítani. A beruházást június 25-én adták át.




Petneháza Község Önkormányzata a helyi óvoda és bölcsőde főzőkonyhai kapacitásának bővétésére 236 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, így egy 500 adagos főzőkonyhát és étkezdét tudtak kialakítani. A beruházást június 25-én adták át.