Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a verseny szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy immár hetedik alkalommal hirdetik meg a Magyarország étele melegkonyhai szakácsversenyt, amelyre szerte a Kárpát-medencéből várják a jelentkezőket. Az idei megmérettetést a "Csak tiszta forrásból" mottóval rendezik meg.

Az államtitkár a szakácsversenyt össznemzeti megmérettetésnek nevezte, amely lehetőséget biztosít a magyar gasztronómia kiválóságainak, hogy helyi alapanyagok felhasználásával megmutassák tudásukat, és minél természetesebb és egészségesebb ételeket hozzanak létre. A verseny célja a magyar hagyományokon alapulva az ételek megújítása. Rétvári Bence azt mondta: reményei szerint a versenyen résztvevő ételek közül minél több kerül majd be a hazai éttermek kínálatába.

Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerint a hetedik alkalommal megrendezendő megmérettetés azt bizonyítja, hogy ez egy sikeres vállalkozás, amely jóhírét viszi a magyar élelmiszereknek.

Az államtitkár szerint az agrártárca fontos feladata, hogy bemutassa a magyar termelők termékeit, amelyekből a versenyen megjelenő ételek is készülnek.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nobilis Márton megjegyezte: reményei szerint idén a legtisztább élelmiszerek, a vadhús és a hal is jelentős szerepet kap majd a megmérettetésen. Mint hangsúlyozta, a gasztronómia a magyar kultúra része, amelyet őriz és továbbvisz ez a verseny, hiszen a megújítás mellett megőrzi a hagyományos ízeket.

Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke elmondta, hogy a döntőt április 27-én Szolnokon tartják a III. Magyar gasztronómia napja című rendezvény részeként. Decemberben elindul a nevezés a Szakma ifjú mestere és a Magyarország díszasztala címre is. A felszolgálók menükártyát készítenek, és hozzá díszterítést hoznak létre.

Az idei versenyben megidézik Bartók Béla zeneszerző emlékét is, az esemény idei mottója, a "Csak tiszta forrásból" is a nagy magyar zeneszerzőtől származik - hívta fel a figyelmet.

Az idén a kötelező alapanyagok között van a laskagomba, a laktózmentes tej, valamint a magyar vagy a helyi értéktárakban fellelhető termékek - hangsúlyozta Török István János, a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület elnöke.

Az idei versenyhez igazodik az Alföld Porcelángyár által készített tányérok mintázata, amely a gasztronómia és a zene kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A tányéron megjelenik a Szózat első két sora is - mondta.

Török István János felhívta a figyelmet arra, hogy a zeneszolgáltatás eltűnőben van a hazai éttermekben, korábban a magyarországi vendéglátásban nagy szerepet játszott a muzsikaszó.

Beszélt arról is, hogy idén is három kategóriában hirdetnek rajzpályázatot, amellyel a régi falvédőket idézik meg. A jelentkezőknek a "Csak tiszta forrásból" idézetet kell felhasználniuk.

Az elődöntőkre január végén, február elején kerül sor, a döntőt a Szolnok Campuson tartják - tette hozzá Schnitta Sámuel.

Fotó: Pelsőczy Csaba
(MTI)