A Szent Anna Díjat, azok a nevelőszülők kaphatják meg, akik kiemelkedően, magas színvonalon végzik munkájukat. A Szent Kristóf a Gyermekekért díjat pedig olyan személyek kaphatják, akik kiemelkedő munkát végeznek a gyermekek és a hátrányos helyzetű fiatalok nevelésében, a gyermekvédelem, a gyermek- és ifjúságügy területén.

A beküldött jelölések akkor érvényesek, ha:

● az adatlap hiánytalanul kitöltött (kivétel ez alól az elismerés átadásának javasolt időpontja, valamint a rendfokozatot és a besorolás szerinti rendfokozatot csak a hivatásos állomány tagjainak kell kitölteni),

● a díj egyértelműen megnevezésre kerül,

● az indoklásnak rövidnek kell lennie, amely az elismerés odaítélését megalapozó szakmai tevékenységet, vagy a kiemelkedő érdemet foglalja össze,

● a jelölt szakmai tevékenységét és az elismerést megalapozó korábbi életútját bemutató részletes indoklás külön dokumentumban kell csatolni legalább fél, de legfeljebb három oldal terjedelemben,

● a munkáltató és a kezdeményező nevét fel kell tüntetni és a dokumentumot olvashatóan alá kell írni.

Azokat a jelöléseket, amelyek eltérnek a fent említett szempontoktól, a Belügyminisztériumnak nem áll módjában elfogadni.

A díjakra a jelöléseket az elismeres.gondoskodaspolitika@bm.gov.hu szervezeti e-mail címre küldhetik meg 2024. október 20-ig.

A jelölésre szolgáló nyomtatvány itt érhető el.

(Belügyminisztérium)