Duplájára emeli a kormány a szociális tűzifaprogram keretösszegét

A kormány a duplájára emeli a Szociális Tüzelőanyag Program keretösszegét, hogy minél több rászoruló család jusson segítséghez a fűtési szezonban. A keretösszeg növeléséről pénteken döntött a kormány.
Duplájára emeli a Szociális Tüzelőanyag Program keretösszegét a kormány – az erről szóló kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. A határozat alapján az idei pályázat kiírásához szükséges keretösszeget ismét 5 milliárd forintra növeljük, a 2026-27-es teljes fűtési szezonra pedig a támogatási keretet 10 milliárd forintra bővítjük.
A 2026-ra tervezett keretösszeget azért kellett kiegészíteni, mert az átlagosnál hidegebb tél miatt már felhasználásra került az eddigi 5 milliárdos keret 90 százaléka. A keretösszeg megduplázására pedig már évek óta szükség volt, ugyanis miközben a tűzifa ára jelentősen emelkedett, az 5 milliárd forintos keret 2019 óta változatlan maradt. Emiatt az önkormányzatok évről évre egyre kevesebb mennyiségű fát tudtak igényelni.
A 2022-es népszámlálás szerint közel 620 ezer háztartás fűt kizárólag fával, jelentős részük azért, mert nincs más kézenfekvő alternatíva az infrastruktúra hiánya miatt. Ez főleg a leszakadó térségekben élő, alacsonyabb jövedelmű családokat érinti, rajtuk kívül pedig még közel 550 ezer háztartásban egészítik ki a fatüzelést gázfűtéssel.
A kormány korábban döntött a tűzifa áfájának 27 százalékról 5 százalékra csökkentéséről, amit pénteken fogadott el az Országgyűlés. Az áfacsökkentéssel és a Szociális Tüzelőanyag Program kibővítésével azoknak nyújtunk több támogatást, akik számára a téli fűtés költsége a legnagyobb terhet jelenti.
Több településen, több tűzifához juthatnak az emberek
A program kiírásakor a települések maguk pályázhatnak a szociális tűzifára, melyet az önkormányzatok rászorultsági szempontok alapján oszthatnak szét a lakosok között. Ezeket a szempontokat a jövőben központilag szabályozzuk majd, hogy elkerüljük a visszaélések kockázatát.
A kormány a program kiegészítése mellett vállalja annak kiterjesztését is: míg eddig kizárólag az 5 ezer főnél kisebb települések igényelhettek szociális tűzifát, a jövőben az 5 és 20 ezer fő közötti települések önkormányzatai is pályázhatnak a programra. Emellett növeljük az egy háztartás által igényelhető tűzifa mennyiségét is.
A támogatási keret emelése mellett utasítottuk az állami erdőgazdaságokat a szükséges készletek mielőbbi biztosítására, hogy a megnövelt támogatás mögött ténylegesen rendelkezésre álljon a kiosztható tűzifa is.
