A HUNOR - Magyar Űrhajós Program űrhajósjelöltjei

Az államtitkár a kezdeményezést Magyarország számára korszakos programként jellemezte, mivel mind gazdasági, mind tudományos, mint biztonsági szempontból komoly előrelépést jelent.

Remélik, hogy ezzel a programmal az új generációkat is inspirálhatják majd, és amikor a második magyar űrhajós is visszatér a világűrből, sokan akarnak majd az ő nyomdokaiba lépni - tette hozzá.

Sztáray Péter azt mondta, hogy a HUNOR űrhajósprogram egyben szuverenitási kérdés is, tekintettel arra, hogy azok az országok, amelyek jelen vannak a világűrben, sok szempontból erősítik szuverenitásukat. Az államtitkár a program egyik fő céljának azt nevezte, hogy "a repülés során magyar műszerekkel, magyar űrhajóssal szerezzünk minél több tapasztalatot", és ezeket később az űrkutatásban kamatoztathassák.

Ferencz Orsolya tájékoztatása szerint várhatóan az év végére a közvélemény számára is kiderül, a négy magyar űrhajósjelölt közül ki lesz az a kettő, aki az Egyesült Államokban folytatja majd a kiképzést, azonban az, hogy végül melyik magyar űrhajós repül fel a világűrbe, majd csak a program vége felé tudható meg.

Közölte, hogy cégek és kutatók egy nyílt felhívás részeként még elküldhetik a space.kormany.hu oldalra esetleges további kutatási javaslataikat, ahogy azt korábban már többen is megtették.

A miniszteri biztos megfogalmazása szerint egy ilyen nemzeti program a benne részt vevő felsőoktatási intézményeknek, kutatócsoportoknak, kutatóhálózatoknak és cégeknek óriási katalizáló erő, hiszen az űrtechnológia, az űripar a 21. század legfejlettebb gazdasági ágazatának alapja.

Ezért ez a program, amelyben "nemzeti szuverén hatáskörben dönthetjük el", hogy a magyar tudós, a kutató mivel foglalkozik harminc napig a nemzetközi űrállomás fedélzetén, hatalmas lendületet ad a felsőoktatásnak és a tudományos kutatásoknak is.

(MTI)