A munkaviszony létesítését legkésőbb a munkába lépésig kell jelenteni az adóhatóság felé.

Egyszerűsített foglalkoztatásnál a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, ugyanakkor egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. A jogviszony a foglalkoztató részéről az adóhatóság felé történő bejelentéssel jön létre. Ebben esetben nem kötelező a munkaszerződés megkötése, de a munkavállaló kérheti, hogy foglalják írásba a szerződést. A fiatalokra speciális szabályok érvényesek, éjszakai munkát nem végezhetnek, rendkívüli munkaidő sem rendelhető el, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, 16 évesnél fiatalabb munkavállaló esetében 6 óra.

Amennyiben napi nyolc órát dolgozik egy diák, úgy a bére havonta legalább bruttó 232 ezer forint illeti meg, ami középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munka esetében legalább 296 400 forint (ide nem értve az egyszerűsített foglalkoztatást).
A munkavégzés nem veszélyeztetheti a diákok egészségét, testi épségét, illetve az egészséges fejlődését. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat.

A diákok munkavégzésére vonatkozó részletes tájékoztatók megtalálhatóak az Munkavédelem Foglalkoztatás- Felügyelet weboldalán.

(Gazdaságfejlesztési Minisztérium)