A magyar kormány abban hisz, hogy ahogy minden állampolgárnak, úgy fogyatékossággal élő embertársainknak is segélyek helyett lehetőségeket kell teremteni, sajnálat helyett pedig esélyeket.

Számos olyan intézkedés történt az elmúlt időszakban, amely a fogyatékossággal élő embertársaink minél teljesebb és lehetőségeikhez képest legönállóbb életet megteremtse.

Élet- és munkahelyvédelem

A fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási rátája 2010-ben 18 százalékos volt, ez 2020-ra jelentősen 44 százalékra emelkedett. 2010-ben mintegy 60-70 ezer megváltozott munkaképességű embernek volt munkája, ma már több, mint 155 ezer személy dolgozik. Ráadásul a járvány közben - az életvédelem mellett - a kormány ezen a területen nem csupán megőrizte, hanem bővítette is a munkahelyek számát, az állami KÉZMŰ-ERFŐ-Főkefe cégcsoportnál csak a járvány alatt 1746 fővel több fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű ember kezdhetett el dolgozni.

A kormány nagy hangsúlyt fektet a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának megerősítésére, együttműködve piaci cégekkel és egyházi szervezetekkel, ezért indult útjára év elején az Értek vagy! program is. Ezt a foglalkoztatási formát az állam a koronavírus járvány idején is segíti azzal, hogy az akkreditált munkáltatóknak idén 45,6 milliárd forint értékben írt ki pályázatot. Ez a támogatási forrás az elmúlt hét évben több mint 10 milliárd forinttal nőtt.

Fotó: MTI

Családok megerősítése

2010 óta a kormány célja, hogy a családok helyzetét erősítse és a gyereknevelést támogassa, és ezen belül kiemelten kezelni azoknak a helyzetét, akik fogyatékossággal élő gyereket nevelnek.

A kormány folyamatosan emeli az ápolási díjat és 2019. január 1-jétől vezette be a gyermekek otthongondozás díját (gyod), amely a legsúlyosabb állapotban lévő, önellátásra képtelen gyermekek szüleinek jár, a gyermek életkorától függetlenül. A gyod összege 2020-ban 123 910 forint, 2022-re pedig eléri az akkori minimálbér összegét.

Fontos lépés, hogy a 2021. januárjától igényelhető otthonfelújítási programot azok a családok is igényelhetik, akik megváltozott munkaképességűnek minősülő, 25. életévét betöltött családtagjukkal egy háztartásban élnek. A támogatás olyan felújításra is felhasználható, ami a súlyosan mozgáskorlátozott emberek lakáson belüli mindennapi életvitelét segíti, nehézségeit csökkenti. A százezret is meghaladja azoknak a fogyatékos, megváltozott munkaképességű személyeknek a száma, akiket a szabályozás kedvezően érint.

Ingyenes étkezés

A gyermeket nevelő családok terheit csökkenti, hogy a tartósan beteg, fogyatékos gyermekek esetében a bölcsődében és az óvodában az intézményi gyermekétkeztetés ingyenes, az iskolában pedig 50 százalékos kedvezményre jogosultak. Szintén ingyenes az étkezés a bölcsődében és az óvodában a tartósan beteg, fogyatékos gyermekek egészséges testvérei számára, ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem éri el a kötelező legkisebb munkabér nettó összegének 130 százalékát.

Infokommunikációs akadálymentesítés

A márciusban elrendelt veszélyhelyzet alatt felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a fogyatékosságügyet érintő informatikai fejlesztések. Ilyenek a siketeket segítő Kontakt szolgáltatás, amelyben egy okoseszköz segíti a jelnyelvi tolmácsolást; a vakoknak kifejlesztett Távszem szolgáltatás, amely a mindennapi nehézségek megoldásában támogatja majd a felhasználókat; valamint az autistákat segítő Data, amelynek az életritmus kialakításában van szerepe.

Fotó: MTI

Világhírű magyar jelnyelv

Magyarországon van a világ egyik legkorszerűbb jelnyelvi törvénye. Az Országgyűlés 2020 júliusban elfogadta, hogy - a világon elsőként - államilag elismert nyelvvizsga legyen a jelnyelvből tett vizsga, ezzel bővül azok köre, akik megtanulják ezt a kommunikációs formát, és egyben elismerik azok kitartását, akik megtanulnak jelnyelven kommunikálni.

Köszönet

A magyar kormány a fogyatékossággal élők világnapján megköszöni azok elkötelezettségét és áldozatát, akik a járványban fogyatékkal élő intézményekben, közösségekben állnak helyt és a legnehezebb időszakban is segítik a minél önállóbb élet megteremtését.

(EMMI)