A kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelése érdekében mintegy 4,1 milliárd forintból indít új támogatási programot. A „KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0” programmal közel 1700 fő elhelyezkedését segítheti a kormány, ezáltal hozzájárulva a magas foglalkoztatottsági szint további megőrzéséhez. A program előző üteme különösen sikeres volt, annak keretében 560 kkv részesült támogatásban, ami közel 3 ezer új munkavállaló foglalkoztatását segítette elő.

A támogatás elsődleges célja a hazai kkv-k versenyképességének javítása, foglalkoztatási képességük bővítése, valamint a zöld és a digitális átálláshoz való alkalmazkodásuk elősegítése. A támogatásra azon vállalkozások nyújthatnak be pályázatot, amelyek legfeljebb 20 olyan 16-64 év közötti munkavállalóval bővítenék foglalkoztatottjaik számát, akiknek a felvételt közvetlenül megelőző 30 napban nem volt kereső tevékenysége, kivéve az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett alkalmi munkából származó jövedelmet, valamint a közfoglalkoztatást.

Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke 6 hónapra összesen közel 2,5 millió forint is lehet új munkavállalónként. A támogatás két részből áll: a munkavállaló 6 havi bérköltségéből (legfeljebb bruttó 400.000 Ft/fő/hó és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó, 52.000 Ft/fő/hó 70%-ának erejéig), valamint a bérköltség támogatás legfeljebb 30%-ának (94.920 Ft/fő/hó) arányában megállapított támogatás az új munkavállalók munkaköréhez kapcsolódó új eszközök beszerzésére.

A támogatást legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkező vállalkozások igényelhetik. A 6 havi támogatási időszakot további 6 hónap támogatás nélküli, kötelező továbbfoglalkoztatási időszak követi, így a munkavállalók foglalkoztatása legalább egy évig biztosított. A támogatási kérelmek benyújtására kizárólag elektronikus úton, az OFA Nonprofit Kft. által üzemeltetett Forráskezelő Rendszeren keresztül lesz lehetőség 2025. február 14-ig. A programmal kapcsolatos részletes információk elérhetők az OFA Nonprofit Kft. weboldalán.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)