A megbeszélésen a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban magyar munkaerővel kell feltölteni a betöltetlen álláshelyeket, csak és kizárólag akkor érkezhetnek külföldi munkavállalók, ha magyar munkaerő már végképp nem áll rendelkezésre. Kiemelte, a kölcsönző cégeknek is ekként kell alakítaniuk tevékenységüket a hétköznapokban, hozzájárulva a magyar munkaerő előtérbe helyezéséhez.

Az új idegenrendészeti törvény kapcsán megvalósuló jogszabályváltozásokat, az ebből fakadó kötelezettségeket, illetve a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetet is áttekintették a felek a megbeszélésen. A kormány megvédi a családokat és a munkahelyeket. A munkaalapú társadalom megerősödésének eredményeképpen a Gyurcsány-korszak óta több mint 1 millióval nőtt a foglalkoztatottság, miközben történelmi mélypontra süllyedt a regisztrált álláskeresők száma.

A magyar munkaerő az első, ezért az Országgyűlés minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvényt fogadott el. Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Külföldi munkaerő alkalmazására pedig kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. Azaz csak akkor jöhetnek külföldiek, ha magyar munkavállalót nem sikerül kiközvetíteni a betöltetlen álláshelyekre. Ennek betartását és betartatását a kidolgozás és elfogadás alatt álló új idegenrendészeti törvény végrehajtásához kapcsolódó jogszabályok fogják garantálni – hangsúlyozta a megbeszélésen Czomba Sándor.

Fotó: Papp Szabolcs

Az új, szigorúbb szabályozás arra hivatott, hogy a magyar munkahelyeket megvédje, ugyanakkor a beruházások számára is biztosítsa a szükséges munkaerőt. A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országból érkező munkavállalók számát immár két évtizede kvóta szabályozza. Ez a kvóta garantálja, hogy csak annyi vendégmunkás jöhet átmenetileg Magyarországra, amennyire a gazdaságnak szüksége van.

2024-ben a kormány helyreállítja a növekedést. Cél, hogy a GDP bővülése újra dinamikus, 4% körüli szintet érjen el. Ennek érdekében a bizalom erősítésével és az óvatossági motívum oldásával helyre kell állítani a fogyasztást, 25% fölött kell tartani a beruházások szintjét, valamint tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást. El kell érni, hogy a 15-64 éves korosztályban az aktivitási ráta a jelenlegi 78%-ról 85%-ra növekedjen.

Az egyeztetésen az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar családok védelme érdekében az üres álláshelyeket elsősorban a magyar munkaerő-tartalék aktivizálásával, az álláskeresők és inaktívak bevonásával kell feltölteni, ezért az elkövetkezendő időszakban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat minden regiszterben lévőt meg fog szólítani.

A kormány továbbra is partnerként tekint a munkaerő-kölcsönző cégekre, hiszen tevékenységükkel érdemben hozzájárulnak a szükséges munkaerő biztosításához, illetve a foglalkoztatás növeléséhez is.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)