Zambó Péter, hangsúlyozva az erdők rekreációs-egészségvédelmi szerepét elmondta: a kormányzat már 2013-ban célul tűzte ki a hazai természetjárás, az erdei és az aktív turizmus fejlesztését. Az állami erdészeti társaságok azóta mintegy 42 milliárd forintot fordítottak az erdei közjóléti-turisztikai infrastruktúra fejlesztésére, erdei iskolák, kilátók, ökoturisztikai központok, tanösvények, erdei szállások újultak meg vagy létesültek - tette hozzá.
Az állami erdészeti társaságok Magyarország zöldvagyonának egyik legfontosabb részét, a 2,3 millió hektárnyi fával borított terület felét kezelik, a zöldvagyon komplex szolgáltatásai között pedig kiemelt szerepe van a turizmusnak - mondta.
Egy friss tanulmányra hivatkozva közölte, hogy a Pilisi Bioszféra Rezervátum tavaly körülbelül 4,6 milliárd forint értékű rekreációs-turisztikai szolgáltatást nyújtott az oda látogatóknak.
Zambó Péter hangsúlyozta, a most átadott kisvasúti fejlesztés is több lesz egy hasznos és kiváló turisztikai fejlesztésnél, "hiszen az erdőkre alapozott jövő részévé válik".

Fotó: Vermes Tibor

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója ismertette: az elmúlt 12-13 évben a kormány és az Európai Unió támogatásával végezték a fejlesztéseket.
Elmondta, a fejlesztés előző ütemében a Gyöngyös-Gyöngyössolymos pályaszakasz újult meg, és a Mátravasút gördülő állományának teljes felújítását is elvégezték.
A mátrafüredi szakaszon több mint 7 kilométeren cserélték ki az ágyazati kőzetet, a régi talpfákat betonaljra cserélték, és nagyobb teherbírású sínanyagot építettek be a pályába. Ennek köszönhetően nőtt a kisvasút pályaszakaszának utasbiztonsága, terhelhetősége, és így növelhető a vasúti vonalon fenntartható járatsűrűség is.
Bíznak benne, hogy a fejlesztés révén nő majd a térség, Gyöngyös és a Dél-Mátra turisztikai látogatottsága, hiszen ez a kisvasút a Mátra turisztikai régiójának az egyik legfontosabb déli belépési pontja - mondta a vezérigazgató.

Fotó: Vermes Tibor

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: ahhoz, hogy megmaradhasson a kisvasút, új funkciót kellett találni, ebből pedig turisztikai attrakció lett. A Mátravasútnak augusztustól több mint 30 ezer vendége volt - tájékoztatott.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a rendezvényen rámutatott: akkor lehet rávenni az embereket a mozgásra, ha élményt nyújtanak hozzá, ezért kerékpárutakat építenek, felújítják a turistaházakat - az elmúlt években a Mátrában öt épület újult meg -, és felújítják a kisvasutakat is. A Mátravasúton a mátrafüredi előtt korábban a Szalajkaházhoz vezető szakaszt adták át.

(MTI)

(MTI)