Első nemzetközi útján Budapestre látogatott Gerhard Karner, Ausztria belügyminisztere, aki 2021. december 6-án tette le hivatali esküjét. Az osztrák delegációt dr. Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter fogadta a Belügyminisztériumban.

A miniszterek elsősorban a két ország biztonságát érintő kérdéseket vitatták meg a munkamegbeszélésen. Megállapodtak abban, hogy fokozzák az erőfeszítéseket a szervezett bűnözés, különösen az embercsempészet és az emberkereskedelem elleni harcban. 

Pintér Sándor a tárgyalást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy közösek a célkitűzéseik: országaik biztonságát garantálni, állampolgáraiknak biztonságot nyújtani. Ezeket együttes erőfeszítésekkel érik el - tette hozzá.

Közös járőrözéseket szerveznek, megfelelő információátadással biztosítják a másik félnek a felkészülést a bűnözőkkel szemben, a bűncselekmények feldolgozásához pedig közös nyomozócsoportot hoznak majd létre - sorolta a belügyminiszter.

Megköszönte, hogy együttesen vesznek részt az Európai Unió külső határainak védelmében: az osztrák rendőrök is óvják Magyarország schengeni külső határait.

Egyetértenek abban is - mondta Pintér Sándor -, hogy Európa biztonságát nem csupán közvetlenül a határok mellett kell őrizni. Ennek megfelelően részt vesznek a Balkánon olyan rendőri akciókban, amelyek szavatolják Magyarország és Ausztria biztonságát.

A legutóbbi másfél évben a koronavírus-járvány elleni harcban is együttműködtek - közölte Pintér Sándor. Hozzáfűzte: értékelték a pandémiaügyi helyzetet, és biztosították egymást arról, hogy a későbbiekben is a járvánnyal kapcsolatos információk figyelembevételével fogják összehangolni a határ menti tevékenységeiket.

A magyar belügyminiszter azt mondta: bízik benne, hogy a későbbiekben még hatékonyabb lesz az együttműködés.

Gerhard Karner közölte, hogy decemberi hivatalba lépése utáni első nemzetközi útja Magyarországra vezetett. Ez jelzi a már eddig is ápolt jó együttműködést - jelentette ki az osztrák belügyminiszter, aki úgy értékelt, hogy fontos témákat vitattak meg a kétórás munkamegbeszélésen.

Megegyeztek abban, hogy fokozzák az erőfeszítéseket a szervezett bűnözés, ezen belül az embercsempészés és az emberkereskedelem elleni harcban.

Szintén foglalkoztak az Európai Unió külső határainak védelmével. Gerhard Karner közölte: belügyminiszterként egyik első hivatali feladataként tizennyolc olyan rendőrt búcsúztatott el, aki szegedi bázissal a magyar határok őrizetében segít.

Elvárják, hogy az Európai Bizottság fokozza a határok védelmét - jelentette ki az osztrák tárcavezető.

Gerhard Karner közölte: egyetértettek abban is, hogy az eddigi formában folytatják a már megkezdett együttműködéseket, például a közös járőrözéseket.

 

(MTI, Belügyminisztérium)