A kormányfő felidézte, a közelmúltban Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke is sokkal erőteljesebb, durvább megállapításokat tett az európai közállapotokról, mint amilyeneket ő szokott. Hozzátette, a francia elnök azt mondta, az Európai Unió el fog halni abban az esetben, ha sürgősen nem javít a versenyképességén, mert elveszíti a piacait. Mario Draghi szerint, ha az EU sürgősen nem csinál valamit, akkor az európai gazdaság megfeneklik - részletezte. Elmondta, nem egy sajátos magyar nézőpontról beszélünk, amikor az európai gazdaság nehézségeiről beszélünk, hanem a vezetők által is bevallott, osztott véleményről.
"A király meztelen, és most már nem a magyarok az egyetlen kisgyerek, aki szól a tömegben, hogy dehát a bácsi meztelen, hanem egyre többen vannak most már a felnőttek közül is" - fogalmazott. A kormányfő szerint a francia elnök kulcsszerepet játszik abban, hogy új európai gazdaságpolitikát, versenyképesebb európai gazdaságot alakítsanak ki. Orbán Viktor azt mondta, jelenleg Kazanyban zajlik a keleti világ csúcstalálkozója, a BRICS-országok csúcstalálkozója. Elmondta, november 7-én Magyarországon lesz a nyugati világ csúcstalálkozója, az európai politikai közösség találkozója, amelyre több mint negyven állam hivatalos, nem csak uniós tagállamok, itt lesz például a brit miniszterelnök és a török elnök is. Hozzátette: a találkozó után egy nappal lesz a 27 uniós tagállam vezetőjének tanácskozása, szintén Budapesten.
Orbán Viktor a hét eleji, Emmanuel Macronnal folytatott tárgyalásairól elmondta, a nyugati világ csúcstalálkozójáról egyeztetett vele, mert ez a "francia elnök gyereke", ezt a formációt ő találta ki, ezért illendő és helyes a budapesti találkozóról vele konzultálni. A csúcs témája az európai uniós gazdaság versenyképessége lesz - mondta. Orbán Viktor a csúcstalálkozó miatti várható közlekedési nehézségek miatt a budapestiek türelmét kérte. Megjegyezte azt is: a találkozó időpontjának ad "némi pikantériát", hogy az két nappal az Egyesült Államok elnökválasztása után lesz, ami könnyen teremthet teljesen új helyzetet a világpolitikában. Magyarországnak a saját útját kell járnia - jelentette ki a miniszterelnök a gazdasági semlegesség mellett érvelve. Orbán Viktor felidézte: a rendszerváltás időszakában kiderült, hogy a világ szovjetek által uralt részén fölépített gazdaság nem versenyképes, Magyarország így a 1990-es-2000-es években átvette a kapitalizmus, a piacgazdaság azon intézményeit és módszereit, amiktől a nyugati országok sikeresek voltak.
A kormányfő értékelése szerint azonban ma a nyugati világ van bajban és veszít a versenyképességéből. Ugyanakkor - tette hozzá - nem tudjuk a nálunk most sikeresebbnek tűnő keleti gazdasági módszereket átvenni Magyarországon, mert azok civilizációsan, kulturálisan lemásolhatatlanok. De arra is figyelmeztetett, hogy ha Magyarország a nyugatiakkal megy tovább, ahogy eddig, akkor mi is a "végén beleesünk a szakadékba", "kihalunk az európai gazdasággal együtt". Az egyetlen megoldás az - folytatta -, hogy össze kell állítani a világban ismert példákból azt a gazdasági modellt, ami a magyarok "testére szabható", kultúrájával összeegyeztethető. Szerinte a magyarok elég kreatívak ahhoz, hogy ez sikerülhessen. "Tehát át kell venni mindent, ami jó nyugatról, át kell venni mindent, ami jó keletről, semmit nem szabad átvenni sem nyugatról, sem keletről, ami nem jó nekünk. Az egyszerűség kedvéért ezt a gondolkodásmódot és politikát írjuk le úgy, hogy gazdasági semlegesség, vagyis Magyarországnak a saját útját kell járnia" - fogalmazott.
Orbán Viktor kitért arra: a hidegháborús gondolkodás, ami az orosz-ukrán háború óta elfoglalta a Nyugatot, megjelent a gazdaságban is. A kormányfő értékelése szerint rossz ötlet visszahozni a hidegháborút. Kijelentette: Magyarországnak joga van ahhoz, hogy saját gazdaságpolitikát folytasson, és csak képesség, bátorság, ügyesség kérdése, hogy éljen is ezzel a jogával. Ha sikerült kimaradnunk az orosz-ukrán háborúból, akkor egy elhibázott, háborús logikára épülő rossz gazdaságpolitikából is ki tud maradni az ország - mondta. Hozzátette: ehhez jónak kell lenni a "politika lezárt, hátsó szobáiban zajló nehéz tárgyalásokban", de a magyarok sosem álltak rosszul ebből a szempontból, tehát "nincs okunk semmilyen kisebbrendűségi érzésre". "Helyt szoktunk állni" ezekben a bonyolult hatalmi tárgyalásokban is, hiszen mégiscsak kimaradtunk a háborúból, írásos garanciát kaptunk arra, hogy az új NATO-főtitkár időszakában sem kell részt vennünk háborúban. Kitárgyaltuk, hogy miközben az egész Európai Unió elzárkózik az Oroszországból érkező energiaforrásoktól, Magyarország vásárolhat gázt és olajat, sőt azt is, hogy a szlovákok és a csehek is megtehessék ezt - sorolta. "Találtunk mozgásteret mindig", ezért "nem érdemes abból a kishitű feltételezésből kiindulni, hogy a nagyok úgyis le fognak bennünket nyomni" - fogalmazott Orbán Viktor.
Ha a gazdasági semlegesség talaján állunk, akkor az a politika, amit összeraktunk, a 20-25 intézkedésből álló akcióterv, a 2025-ös évben fantasztikus eredményeket hozhat és egy minden más európai országot meghaladó gazdasági növekedést - fűzte hozzá. A bérekről szólva hangsúlyozta: azokat nem a kormány állapítja meg. De jól haladnak a tárgyalások a munkaadók és a munkavállalók között, "lesz itt szerintem egy 1 millió forintos átlagbér belátható időn belül, és a minimálbért is a 400 ezer forint magasságáig el tudjuk vinni a következő néhány évben, egy többéves bérmegállapodási program keretében" - közölte.
Orbán Viktor kitért a nemzeti konzultációra is, annak értelmét az alapok megerősítésében megjelölve. A Brüsszellel folytatott küzdelmekben egyetlen dologra tud ugyanis hivatkozni: a magyar emberek akaratára. Ha a magyar emberek azt mondják, hogy gazdasági semlegesség, ebből kiinduló, önálló magyar gazdaságpolitika, magasabb növekedés, ezt pedig használjuk a magasabb bérek elérésére, a lakhatási kérdések, az otthonteremtés kezelésére, ha ez megvan, ezt meg lehet védeni - közölte. Hangsúlyozta: a nemzeti konzultáció megerősíti Magyarországot, mert megerősíti a kormányt, megerősíti a gazdaságpolitikát. Így csináltuk meg az egymillió új munkahelyet, vagy a migrációt sem csak a kormány állította meg, előtte a magyar emberek jelezték az elvárásaikat - idézte fel a korábbi nemzeti konzultációkat.