Minden, a magyar emberek érdekét, biztonságát, jólétét, egészségét veszélyeztető szankcióval szemben megvédjük Magyarországot - tette hozzá a kormányfő. Magyarország kormánya nemzeti kormány, tehát szükségszerűen szuverenista is - mondta. Fontos és szép dolog a nemzetközi együttműködés, de mi tudjuk, hogy valójában csak magunkra számíthatunk - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: "Magyarország nyakára mindig a nemzetközi térből hozták a bajt, és mindig a nemzeti ellenállás, a nemzeti összefogás és a nemzeti kormányzás jelentette a megoldást". Megjegyezte, Európa egyes államaiban, így Németországban éppen fordítva történt ez, ezért is bizalmatlanok, időnként pedig ellenségesek is a szuverén kormányokkal szemben, és "hol nyíltan, hol rejtett módon törekednek a nemzeti kormányok szuverenitásának korlátozására".

Ha Brüsszel továbbra is ragaszkodik a Magyarországot a migráció miatt büntető döntéséhez, akkor megkapja, amit akar, és Brüsszel főterére fogjuk szállítani a Magyarország kapuját döngető migránsokat - jelentette ki a miniszterelnök az Országgyűlésben. Orbán Viktor felidézte, a migráció a nyár folyamán heves vitákat hozott egész Európában. Németország lezárta a határait, Franciaország új miniszterelnöke közölte, hogy helyreállítja a rendet a határain, Hollandia bejelentette minden idők legkeményebb migrációellenes jogszabályrendszerét, valamint Svédország és Finnország kormánya is migrációellenes törvényeket tárgyal - sorolta, hozzátéve, a szabad utazás korszaka a végéhez közeledik. A kormányfő úgy folytatta: csak annyi kellett volna, hogy megfogadják Magyarország tanácsát, követik a magyar példát, és a kezdet kezdetén nem engedik be a migránsokat. Kijelentette: Magyarországnak a háborút illetően is ugyanúgy igaza lesz, mint a migráció ügyében. A háborúnak nincs megoldása a harctéren, ott csak halottak vannak, szenvedés és pusztulás. Tűzszünetre, tárgyalásokra és békére van szükség - hangoztatta.

Fotó: MTI

Az új gazdaságpolitika új eszközöket követel, az első akcióterv intézkedései helyet kapnak a parlamentnek hamarosan benyújtandó jövő évi költségvetésben - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor az akcióterv részeként említette a diákhitelhez hasonló munkáshitelt, a tőkejuttatást a kis- és közepes vállalkozóknak, a 13. havi nyugdíj állandósítását, a gyermekek után járó adókedvezmény megkétszerezését. Ezek lesznek az új gazdaságpolitika első lépései, amelyek lendületet adnak a gazdasági növekedésnek - mondta.

 

A kormányfő azt mondta, "nem valamiféle szocialista időket idéző reformcsomagra, vagy nagy ugrásra van szükség, inkább egymást követő és egymásra épülő iparpolitikai, vállalkozásfejlesztési, pénzügyi akciótervekre". Elmondta, Magyarország már most is az Európai Unió első feléhez tartozik a gazdaság növekedésének üteme alapján, de ez jövőre kevés lesz. A magyar gazdaság növekedési ütemét a 3 és 6 százalék között sávba kell emelni, "akkor is, ha ez Európában rajtunk kívül senkinek sem sikerül. Ha kell, egyedül is meg kell csinálnunk, és meggyőződésem, hogy Magyarország meg is tudja csinálni" - fogalmazott.

Egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam megerősödött - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Dunán szeptemberben levonult árvízzel összefüggésben.

Orbán Viktor azt mondta, a 2013-as árvízi védekezéssel összevetve a magyar állam "hatékonyabb, szervezettebb és felkészültebb lett". Jól döntöttünk, amikor a 2013-as árvíz után kiegészítettük a védelmi vonalakat - közölte. Hozzátette: a szeptemberi, hirtelen jött árhullám az évszázad második legnagyobb árvize volt, a Duna teljes vonalán, Győrtől Dunaszekcsőn át egészen Mohácsig védekeztek. A védekezés szervezetten és rendben történt, a bajt sikerült kivédeni - mondta. A kormányfő megköszönte a védekezésben részt vevők helytállását. "Ismét láthattuk, hogy ha baj van, a magyarok példásan összefognak. Ebből kellene valamit átmenteni a békeidőkre" - fogalmazott.

(kormany.hu)