Rétvári Bence elmondta: a most záruló tanévben 738 iskolaőr teljesített szolgálatot, amely mintegy másfélszeres növekedés a 2020-as 504 főhöz képest.

Az előző tanévben 230 esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek; testi kényszert 36, bilincset négy alkalommal használtak. Vegyi eszközt háromszor, rendőrbot egyszer alkalmaztak.

Négy éve az intézkedések száma 335 volt; 2021-ben ez a szám 162-re csökkent, majd 2022-ben 199-re emelkedett.

Az államtitkár kifejtette: az intézkedések számának csökkenése jelzi, hogy az idő előrehaladtával az iskolaőrök jelenléte is elrettentő hatású.

A közfeladatot ellátó személyeknek minősülő iskolaőrök feladata a tanévben a rend fenntartása.

Az elmúlt években legtöbbször garázdaság, testi sértés miatt kellett közbelépniük, de intézkedtek kábítószerekkel való visszaélés vagy vagyon elleni bűncselekmények esetében is. Feladatuk kiterjed arra, hogy megakadályozzák a szúró- vagy vágóeszközök, pirotechnikai eszközök bevitelét az intézményekbe - ismertette Rétvári Bence.

Az iskolaőrök a rendészeti fellépés mellett más élethelyzetekben is segítséget nyújtottak. Az államtitkár példaként hozta fel, hogy az egyik kazincbarcikai általános iskolában az iskolaőr nyújtott egészségügyi elsősegélyt egy epilepsziás roham után az egyik tanárnak.

Rétvári Bence elmondta: az iskolaőri program segít abban, hogy mind a pedagógusok, mind a diákok nagyobb biztonságban érezzék magukat az iskolákban.

Ott, ahol már jelen vannak, a diákok sokkal fegyelmezettebbek és szabálykövetők - jelentette ki az államtitkár, és köszönetet mondott minden szolgálatot teljesítő iskolaőrnek.

 

(Belügyminisztérium / MTI)