Több mint 30 féle családtámogatás van Magyarországon, világszerte ez az egyik legkomplexebb rendszer. Annak érdekében, hogy mindenki megismerhesse a rá vonatkozó támogatási feltételeket, szempontokat, lehetőségeket, megújult a csalad.hu oldal. Felhasználóbarát, könnyebben kezelhető, minden fontos részlet megtalálható a kormány által biztosított családtámogatásokról, s azok igénylése is egyszerűbb - ismertette a helyettes államtitkár.

Beneda Attila beszélt arról is, hogy május 12-ig meghosszabbították a Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása elnevezésű pályázatot. A családbarát országgá váláshoz az intézmények mellett az életkörülményeknek is változniuk kell, ennek része a munkahelyi környezet. A 200 millió forintos keretösszegű pályázaton legfeljebb 5 millió forintot kaphat egy jelentkező. Ám, sok munkáltató már nem is támogatásért, hanem a címért pályázik, mert ha megkapja a családbarát munkahely titulust, akkor vonzóbbá válik a munkavállalók körében - mondta a helyettes államtitkár.

Hozzátette: családbarát általában attól lehet egy munkahely, ha az ott dolgozók vagy az ügyfelek számára biztosítanak megfelelő feltételeket, például gyerekszobát, gyerekfelügyeletet. A pályázat nyertesei jó gyakorlatokat valósítanak meg, például szűnidei foglalkoztatást, aktív életre nevelést, családi napokat. Tavaly félszáz díjazott volt a családbarát munkahelyek pályázatán, melyre idén május 12-ig lehet pályázni - ismertette Beneda Attila.

(MTI)