Navracsics Tibor a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) rendezvényén arról beszélt, meg kell nézni, hogy az önkormányzatok hogyan tudnak együttműködni, hogy egy nagyváros és a körülötte lévő települések hogyan tudnak közös fejlődésen gondolkodni, hogyan tudják a polgármesterek összehangolni a fejlesztési céljaikat, üzemeltetési igényeiket.

Nekünk, akik az önkormányzati szférával foglalkozunk, beleértve a minisztert is, jóban kell lennünk a polgármesterekkel párthovatartozásra való tekintet nélkül, és a polgármestereknek is jóban kell lenniük egymással, amíg egy térséghez tartoznak, párthovatartozásra való tekintet nélkül. A pártvonalaknál sokkal fontosabb feladatot kell ellátnunk, a közjót kell szolgálnunk – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető azt mondta, hogy a településalapú fejlesztéspolitika elérte mára a határait, az azonos térségben működő önkormányzatoknak közösen kell megfogalmazniuk a fejlesztési céljaikat és a kormánynak meg kell találnia ennek a finanszírozási módszerét.

Álláspontja alapján ehhez az kell, hogy a települések ne egymással versengjenek, hanem összefogjanak. Az egy térséghez tartozó önkormányzatoknál az lenne az ideális, ha a polgármesterek tisztázni tudnák, hogyan képesek a térségi együttműködést és fejlesztéseket megosztani egymással.

Navracsics Tibor aláhúzta, hogy az önkormányzatokat érintő fejlesztéspolitikában két alapcsoport van, az egyik a városi térségek a másik pedig a belső-külső periférikus térségek. Hozzátette, hogy a kormánynak olyan támogatási formát kell találnia, hogy ezek a térségek ne váljanak egymás fejlesztéseinek az áldozatává.

A konferencián köszöntőt mondott Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a MÖSZ elnöke. Az eseményen részt vett a Régiók Európai Bizottságának (European Committee of the Regions – CoR) képviselője és az Európai Demokraták Intézetének (Institute of European Democrats – IED) képviselője.

 

(MTI)