Az Ipar 4.0 program arra szolgál, hogy a termelés modernebb, termelékenyebb, humánusabb legyen Magyarországon - hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kedden Budapesten az Ipar 4.0 szakmai érmek átadása alkalmából.

Bódis József szerint kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a díjazottak, mert szem előtt tartották, hogy minden tudomány, technológia, innováció, mesterséges intelligencia annyit ér, amennyit az emberiség fejlődéséhez hozzátesz.

Az ITM 2019-ben alapította meg az Ipar 4.0 szakmai díjat négy kategóriában: kis- vagy közepes vállalkozás, nagyvállalat, oktatási, képzési programot megvalósító szervezet, valamint az ipar 4.0 eredetű jelentős kutatást, fejlesztést, innovációt megvalósító szervezet kategóriában.

 

Forrás: MTI/Soós Lajos

Bódis Józseftől és Monostori Lászlótól, az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform elnökétől kis- és közepes vállalkozás kategóriában a VARINEX Informatikai Zrt. vehette át a díjat. A cég 1998-ban Magyarországon elsőként indította el a gyors prototípusgyártási szolgáltatást, azóta tevékenysége több sikeres kutatás-fejlesztési és innovációs projektre alapozva folyamatosan bővül, jelentős szerepet vállal a 3D-nyomtatásra épülő egyedi és kisszériás gyártási módszerek fejlesztésében és elterjesztésében.

Forrás: MTI/Soós Lajos

A nagyvállalat kategóriában az elismerést a FESTO-AM Gyártó Kft. kapta meg. A társaság a sűrítettlevegő-előkészítő egységek, vákuumgenerátorok és a legkorszerűbb biztonsági kapcsolószelepek termék- és gyártástechnológiai fejlesztője és gyártója.

 

Forrás: MTI/Soós Lajos

Az ipar 4.0 digitális átállást segítő oktatásai, képzési programot megvalósító szervezet kategóriában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipar 4.0 technológiai központja vehette át a díjat. Az egyetem missziójának tekinti, hogy Magyarországon minél több korszerű, a globális piacokon is versenyképes vállalat működjön az ipar 4.0 technológiák minél szélesebb körű alkalmazásával. Ezért a központ szemléletformáló, oktató, és támogató tevékenységet folytat, hogy minél többen ismerjék meg ezeket a technológiákat.

Forrás:MTI/Soós Lajos

Az ipar 4.0 eredetű jelentős kutatást, fejlesztést vagy innovációt megvalósító szervezet kategóriában a HEPENIX Műszaki Szolgáltató Kft. vehette át az elismerést, amely a hazai és nemzetközi piac elismert beszállítója autó-, fogyasztói- és nukleáris ipari automatizáció területén.

Forrás: MTI/Soós Lajos

Falk György, a VARINEX Informatikai Zrt. stratégiai igazgatója (b2), Fazekas Árpád, a FESTO-AM Gyártó Kft. műszaki igazgatója (b3), Kovács László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipar 4.0 technológiai központjának vezetője (j3) és Petrik Márk, a Hepenix Műszaki Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója (j2), az Ipar 4.0 kitüntetettjei Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára (j) és Monostori László, az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform elnöke (b) társaságában a minisztériumban 2021. május 18-án. 

(MTI)