Az államtitkár, aki az uniós tagállamok agrárügyi minisztereinek tanácskozásán vett részt, elmondta, ennek érdekében azt javasolta, hogy az EU nyújtson rendkívüli szállítási támogatást a gabona "kiszabadításához" a raktárakból azért, hogy a nyári és az őszi betakarítás után tárolni lehessen a magyar gazdálkodók terményeit. Az Agrárminisztérium továbbá azt is kezdeményezte, hogy az EU legalább év végéig hosszabbítsa meg az gabonadömping által érintett öt kelet-európai tagállam számára biztosított importkorlátozást, amely lehetővé teszi, hogy az Ukrajnából származó gabona és olajos növények ne kerülhessenek forgalomba ezeknek az országoknak a piacán. "Az az érdekünk, hogy a magyarországi betakarítás biztonsággal megtörténjen, a magyar gazdálkodók értékesíteni tudják terményeiket" - emelte ki. Mint mondta, az európai tagállamok részben szolidaritásukat fejezték ki a magyar gazdálkodókkal, részben viszont az európai belső piac egységét hangsúlyozták. "Éppen ezért a keddi uniós tanácsülésen nagyon fontos feladatunk volt, hogy bemutassuk, miképpen borult meg a normál gabonapiac Kelet-Európában, hogy a belső piac normál működési mechanizmusai most miért nem elegendőek, és miért kell ehhez képest egy nem megszokott uniós intézkedés" - hívta fel a figyelmet.

 Arra is kitért, hogy a mezőgazdasági károk enyhítését célozni kívánó uniós pénzügyi támogatásról egyelőre nem született döntés. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy ez az összeg Magyarország esetében 15,9 millió euró körül lenne, ami "inkább tekinthető egy politikai gesztusnak, semmint érdemi kártalanításnak" - fogalmazott. "Ez az 5 milliárd forint körüli összeg nem teljesen arányos egy olyan esetben, amikor lényegében a magyar tárolók fele tele van eladatlan, vagy éppen Ukrajnából érkezett terményekkel. Az összes érintett ország agrárminisztere szeretné emelni a hazájának szánt összeget, viszont azt is láthatjuk, hogy ezt nem minden tagállam támogatja" - jelentette ki Feldman Zsolt államtitkár.

(MTI)