A Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács ülésére érkezve a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár elmondta, hogy a miniszterek a tervek szerint a legfrissebb jogalkotási fejlemények fényében megvizsgálják az ENISA helyét az európai kiberbiztonsági ökoszisztémában, és ezzel összefüggésben következtéseket vonnak le a teendőkre vonatkozóan.

Mint mondta, ez az ökoszisztéma drámaian megváltozott, sok a kihívás, ezért az ENISA-val kapcsolatos jogalkotási keret segít majd ezek kezelésében. Hozzátette, hogy a tanácskozáson a tagállamok beszámolnak tapasztalataikról és arról, hogy mit várnak el az új Európai Bizottságtól, amit a testületnek figyelembe kell majd vennie.

A tanácsülésen áttekintik az Európai Bizottság által az európai digitális infrastruktúra fejlesztéséről készített fehér könyvet is, amelynek célja, hogy javítsa az EU és a tagállamok infrastruktúráját és annak biztonságát. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatban olyan iránymutatást kap, amelyek kimondottan a tagállamok tapasztalataiból és a gyakorlatból indul ki, nem pedig nehezen megvalósítható elképzelésekből - tette hozzá.

"Az EU digitális infrastruktúrájának megerősítése legalább olyan fontos biztonsági szempontból, mint maga a kiberbiztonsági ügynökség, de a magyar uniós elnökség prioritásához, a versenyképességhez is kapcsolódik, mert ez az infrastruktúra biztosítja az összes többi iparág és intézmény számára, hogy még versenyképesebbé tudjon válni" - jelentette ki.

A pénteki tanácsülés napirendjén ugyancsak terítéken lévő Digitális évtized 2030 szakpolitikai programról szólva Kovács Zoltán elmondta, hogy ehhez a szakpolitikai programhoz számos megvitatandó kérdés kapcsolódik a versenyképesség, a hatékonyság és nyilvánvalóan mindazon kihívások szempontjából, amelyeket például a Budapesti Nyilatkozat azonosított - mondta.

Tájékoztatott, hogy a miniszterek munkaebéd keretében eszmecserét folytatnak az ENSZ szakosodott ügynökségének, a Nemzetközi Távközlési Egyesületnek a főtitkárhelyettesével a jövőbeni együttműködésről, valamint arról, hogy miként erősíthetők meg az európai perspektívák a nemzetközi fejlődésben, hiszen ezen a területen is a versenyképesség szempontjából Európának előre kell lépnie.

(MTI)