Emlékeztett arra, hogy a mátrai falvakból olyan kezdeményezés nőtt ki az elmúlt két évtizedben, ami a járvány utáni helyzetben aktuálisabb, mint valaha, hiszen egészségünk megőrzése mellett az ember és a természet közötti harmónia fontosságát hirdeti. A helyettes államtitkár szerint akik rendszeres vendégei a rendezvénynek, akik meghallják a zenét az erdőben, azok számára nyilvánvaló, hogy az erdei ökoszisztéma puszta létezésének jó hatása van mentális állapotunkra.
A járványidőszakban az erdők biztonságosan látogathatók maradtak, tömegek kerestek kikapcsolódást a kirándulóhelyeken, az erdők látogatottsága országosan 25-30 százalékkal növekedett. Egyre többen döbbentek rá, hogy az egészséges élethez hozzátartozik a szabadban eltöltött idő - jegyezte meg Szentpéteri Sándor.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az Agrárminisztérium éppen ezért kiemelten támogatja azokat az ökoturisztikai fejlesztéseket, amelyek az ország minden szegletében, bárki számára elérhetően egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak az erdőkben. Csak az állami erdőgazdaságok az elmúlt évtizedben 50 új erdei szálláshelyet és erdei iskolát létesítettek, több mint 100-at pedig jelentős mértékben korszerűsítettek, felújítottak.
A helyettes államtitkár rámutatott arra: az erdei iskolákban folyó oktatás egyik fontos célkitűzése, hogy az évente résztvevő mintegy 100 ezer gyermek számára bemutassa az erdők kezelésének fenntarthatósági vonatkozásait. Ebből a gondolatkörből táplálkoznak a Muzsikál az erdő szakmai ismeretterjesztő programjai is és ennek meg is van a stabil alapja, hiszen Magyarországon az erdei ökoszisztémát egységében kezelő, annak minden elemét figyelembe vevő erdőgazdálkodás folyik.
A meglévő erdők megőrzése mellett az Agrárminisztérium kiemelt célja a fával borított területek arányának növelése. "Nemcsak az erdőtelepítések területén sikerült növekvő trendet elindítanunk, hanem a települések számára is fontos lehetőséget kínálunk. A Településfásítási Program első ütemében 12 ezer, a most indult második ütemben további 24 ezer sorfát biztosítunk a 10 ezer fő alatti települések részére" - fogalmazott Szentpéteri Sándor. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat támogatásával futó programban így mintegy 1500 település zöldülhet ki az országban.

Fotó: MTI

A Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok 2004 nyarán szerveződött első alkalommal. A program létrehozója és azóta is főszervezője Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke. A rendezvénysorozat a kezdeti 3-4 napos eseményből nőtte ki magát a Mátrában 9 napos 9 helyszínen zajló eseményfolyammá. 2013-ban elindult az ország más régióiban szervezett rendezvények sora is, 2016-tól pedig határon túli rendezvénynapokat is szerveznek.
A Muzsikál
az erdő rendezvénysorozat fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a fenntarthatóságra nevelés, a helyi közösségek megerősítése, a helyi értékek, a fenntartható gazdálkodás felkarolása, a helyi termékek fogyasztása, a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, az erdők növény- és állatvilágának megismertetése. Idén az eseménysorozat 18. évadát rendezik meg. A július 3. és 11. között zajló Mátrai Művészeti Napokon az erdei séták mellett klasszikus és népzenei erdei koncerteket, sporteseményeket, kézműves gyermekprogramokat tartanak. A helyszíneken helyi termelőknek is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak.
A rendezvény részletes programja a
https://muzsikalazerdo.hu oldalon olvasható.

(MTI)