A 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező mintegy 73 ezer tanuló többsége január 22-én írta meg az írásbeli vizsgát, ugyanakkor a koronavírus-járványra tekintettel a szokásos egy pótnapon túl egy második pótalkalom is rendelkezésre állt. A vizsgákat a helyben indokolt járványügyi óvintézkedések betartása mellett szervezték meg az iskolák.  A jelenleg rendelkezésre álló, előzetes statisztikai adatok a vizsgadolgozatok több mint 90 százalékos feldolgozottsága alapján azt mutatják, hogy idén az elmúlt éveknél jobb eredmények születtek a vizsgákon. A 8. évfolyamos tanulók a megszerezhető 2x50, azaz összesen 100 pontból átlagosan - a tavalyi 47,2 ponthoz képest - 52,5 pontot szereztek, ezen belül a magyar nyelv átlageredménye 30,0, a matematikáé 22,7 pont lett.  Ahogy eddig is, a 6. és a 4. évfolyamon még magasabb eredményeket értek el a vizsgázók. A 6. osztályos tanulók összesített átlageredménye 62,7 pont lett (ezen belül magyar nyelvből 33,3, matematikából 29,5 pontot értek el a vizsgázók). Ez lényegesen jobb az elmúlt évi 58,8 pontos átlagnál. A 4. évfolyamosok átlageredménye kiemelkedően magas, 70,3 pont volt (ezen belül magyar nyelvből 36,8, matematikából 33,5 pontot értek el átlagosan a vizsgázók), ami ugyancsak jelentősen meghaladja a 2021. évi eredményt.  Összességében az elmúlt évek, illetve az elmúlt 15 év átlagát felülmúló eredmények születtek, ami azt mutatja, hogy a tanulók és az őket felkészítő köznevelési rendszer is jól teljesített, a vizsgaeredményekben nem érhető tetten a járvány hatása. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton is köszöni minden kolléga munkáját, aki közreműködött a vizsgák előkészítésében, megszervezésében és lebonyolításában!

(EMMI)