A javaslat szerint karitatív szervezetek közreműködésével juttatnák el az élelmiszerkereskedők által az élelmiszermentésbe felajánlott élelmiszereket a rászorulók részére. Ez a megoldás a jótékonysági cél mellett hatékonyan szolgálja az élelmiszerhulladék csökkentését.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy globálisan az élelmiszerek harmada veszendőbe megy, ezzel az élelmiszerhulladékok kérdése az élelmiszerlánc egyik legfontosabb fenntarthatósági problémájává vált. A fejlett országokban, így az Európai Unióban a veszteség az élelmiszerlánc második felében, vagyis a háztartásokban, a vendéglátásban és a kiskereskedelemben jelentkezik. Az utóbbi körben veszendőbe menő termékek már általában fogyasztásra kész, sok esetben előre csomagolt áruk, amelyek ökológiai lábnyoma kiemelkedően magas, és a megsemmisítésük is jelentős környezetterheléssel járó folyamat.

Hazánk minden lehetséges eszközzel azon dolgozik, hogy ezt az arányt mérsékelje. Kifejtette, egy új szabályozásnak köszönhetően az élelmiszerek megmentése céljából a kiskereskedők részére kötelezővé tennék a várhatóan hulladékká váló, közeli lejárati idejű, minőségmegőrzési idővel ellátott élelmiszerek felajánlását a rászorulók részére. A megmaradt élelmiszerekre a kötelező felajánlást legalább 48 órával a minőségmegőrzési idő lejárata előtt írnánk elő. A fogyaszthatósági idővel, valamint a 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozna a szabályozás.

A jövőben az élelmiszer-kiskereskedőknek az úgynevezett élelmiszerhulladék-csökkentési tervben kellene majd meghatározniuk, hogy milyen eszközöket használnak a náluk keletkezett élelmiszerhulladék csökkentésére. A vállalkozások továbbra is alkalmazhatják majd eddigi csatornáikat és folytathatják a megszokott adományozási tevékenységüket, vagy tovább is fejleszthetik azokat. A hatékony és eredményes megvalósításhoz pedig élelmiszermentési felelőst is ki kell nevezniük - tette hozzá a miniszter.

Nagy István kiemelte, a felajánlott élelmiszerek elosztásának koordinálására létrehoznák az Élelmiszermentő Központot. A 100%-ban állami tulajdonú nonprofit vállalkozás feladata lenne a felajánlások országos koordinációja, de emellett információgyűjtést- és megosztást is végezne, valamint segítene a kiskereskedők élelmiszer-hulladék csökkentési tervében foglaltak megvalósítását is. Az élelmiszerek újraelosztására nem hoznánk létre új állami logisztikai rendszert, hanem a meglévő karitatív szervezeteket erősítenénk meg annak érdekében, hogy a várhatóan megnövekedett mennyiségű felajánlott élelmiszert el tudják juttatni a rászorulók részére - hangsúlyozta a miniszter. A tárcavezető szerint az új rendszer célja az élelmiszerpazarlás visszaszorítása, ami hozzájárulhat a környezeti terhelés csökkentéséhez és teremtett világunk megóvásához.

 

(AM Sajtóiroda )