A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megalapításakor a céljai közé emelte, és ennek megfelelően immár 12 éve töretlenül tesz a fogyasztók védelmének érdekében. A hivatal több mint egy évtizedes fáradhatatlan munkája során a feladatok meghatározásában és végrehajtásában mindvégig meghatározó volt a fogyasztó fókuszú szemlélet – emelte ki dr. Nobilis Márton államtitkár a hivatal megalapításának évfordulója kapcsán. Tudásban és tapasztalatban évről évre gyarapodva, a változó kihívásokhoz alkalmazkodva, de változatlan prioritásokkal folytatódik az élelmiszerlánc-biztonságért és az élelmiszer-minőségért végzett munka a magyar emberek érdekében, hangsúlyozta az államtitkár.

 

2012. március 15-ével jött létre a Nébih, a teljes magyar élelmiszerláncot átfogó és felügyelő, egységes szervezet. A hivatal működése során mindig kiemelt szempont volt a fogyasztók érdekeinek szem előtt tartása, ami az elkövetkezendőkben sem lesz másként ‒ hangsúlyozta dr. Nobilis Márton.

A legújabb reprezentatív felmérési eredmények alapján határozottan kijelenthető, hogy a lakosság bizalmat szavaz a Nébih-nek, amelyet jól működő, stabil és legfőképpen hiteles fogyasztóvédelmi hatóságként értékeltek a megkérdezettek.

Az ünnepi alkalomból Nobilis Márton összefoglalta a Nébih elmúlt 12 év során elért fogyasztó fókuszú eredményeit:

létrejött és működik az ingyenesen hívható Nébih ZöldSzám, amely több mint 20 ezer közérdekű bejelentés, élelmiszerbiztonsági panasz esetében nyújtott már segítséget.

Az elmúlt 12 évben több mint 6200 kiemelt ellenőrzést folytatott le az illegális vállalkozói tevékenységek felderítése, az élelmiszerlánc-termékekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében.

Évente négy (tavaszi, nyári, őszi, téli) szezonális ellenőrzés zajlik. Az átfogó ellenőrzés-sorozatok színes és változatos palettáján ünnepkörökhöz és évszakokhoz kapcsolódóan szerepelnek a legkülönfélébb termékkörök és létesítmények ellenőrzései. Az előállítás, a forgalmazás és a vendéglátás területeire egyaránt kiterjedő ellenőrzések az élelmiszerbiztonság és élelmiszerminőség szempontjából is hozzájárulnak a magyar családok nyugodt ünnepléséhez és zavartalan pihenéséhez.

A fogyasztók érdekében kulcsfontosságú a hazánkat érintő, élelmiszerekkel kapcsolatos riasztások gyors és szakszerű kezelése, továbbá a fogyasztók informálását szolgáló, a hivatal honlapján elérhető, naprakész termékvisszahívás adatbázis. A Termékvisszahívás aloldal működése óta több mint 250 (évente átlagosan 50) visszahívásról adott a hivatal tájékoztatást.

A hivatal felel a faanyagkereskedelmi-lánc hatósági felügyeletéért is, ezért elkötelezett és tevékeny az illegális fakereskedelem, valamint a vásárlókat megkárosító tűzifacsalók elleni fellépésben. A Nébih a Tűzifát Okosan oldalán hatékony segítséget nyújt a vásárlók számára a tűzifavásárlás kapcsán összegyűjtött részletes információkkal, és egyúttal felületet is biztosít a tűzifát hirdetők részére.

A Minőségvezérelt Közétkeztetés Programmal a Nébih a közétkeztetésben részt vevő fogyasztókat támogatja a főző- és tálalókonyhai minősítésekkel. A közétkeztetést biztosító konyhák egyre jobb eredményeket érnek el a minősítéseken. Az értékelések megtekinthetőek a hivatal honlapján, ezzel is fejlődésre ösztönözve a vállalkozásokat.

A napokban vált elérhetővé a kiszereléscsökkentés adatbázis, melynek segítségével a fogyasztók arról tájékozódhatnak, mely termékek tömege, térfogata csökkent, segítve ezzel őket a tudatos választásban.

A Nébih az élelmiszerbiztonság, minőség és fenntarthatóság jegyében alkotta meg a Kiváló Minőségű Élelmiszer-védjegyrendszert. A fogyasztók számára a KMÉ-védjegy garancia a minőségre és a biztonságra. Az elmúlt év végére már 133-ra nőtt a KMÉ-védjegyet használó termékek száma.

A hivatal a fogyasztók érdekeit tartotta szem előtt a Szupermentának kidolgozásakor is. A Szupermenta 2014 óta több mint 100 terméktesztet végzett el, melyek során a különböző termékek mellett már létesítmények (kutyapanziók, élelmiszerüzletek) tesztelése is helyet kapott.

A „kettős minőség” jelenségének kutatásával 2014-től kezdődően foglalkozott a Nébih. Európában az elsők között az érintett szakmai szervezetekkel folyamatosan egyeztetve, valamint az összehasonlító vizsgálatok tapasztalataira támaszkodva útmutatót tett közzé. Ebben olyan egyértelmű megállapításokat rögzítettünk, melyekkel a kettős minőség ténye kizárható, ezáltal elkerülhető a vásárló megtévesztése.

A hivatal küldetései közé tartozik az élelmiszerpazarlás csökkentéséért végzett elhivatott munka is, melyet 2016 óta a Maradék nélkül program koordinál. Sokrétű munkánk során a fogyasztókat az élelmiszerpazarlás-megelőzés jó gyakorlatainak népszerűsítésével segítjük. Ezek közé tartozik a „tartalékolási kisokos”, vagy a „lejárati útmutató”..

A fogyasztók védelmét szolgálja az oktatás is, hisz a tudatos vásárló hatékonyabban kerüli el a kockázatokat. Ebben nyújt segítséget a 2017-ben indult Nébih Oktatási Program. A hivatal munkatársai már több mint 35.000 óvodás, általános és középiskolás diák számára több száz előadást, foglalkozást tartottak az élelmiszerbiztonság és -pazarlás témájában. A program emellett kulcsrakész anyagokkal, feladatokkal is segítjük a pedagógusok munkáját.

A Nébih, mint élelmiszerlánc-felügyeleti szerv, a termőföldtől egészen az asztalig kíséri a termékek útját. E hosszú folyamat sok szakterület számos szakemberének lelkiismeretes munkáját igényli. Nobilis Márton kiemelte, hogy a fogyasztók a jövőben is számíthatnak a hatóság elhivatott munkájára az élelmiszerbiztonság és a fogyasztók védelmét szolgáló feltételek megteremtésében.

 

 

(AM Sajtóiroda)