Novák Katalin azt hangoztatta, a gyermekeiket egyedül nevelők nap mint nap azért tesznek, hogy gyerekeik, unokáik, dédunokáik teljes életet élhessenek és boldogan nőhessenek fel.
    Közölte, a nemzetközi szinten is egyedülálló Üllői úti Egyszülős Központhoz hasonló intézményt nyitnak meg jövőre Budán is, amely újabb találkozási pontot, kapaszkodót jelent azoknak, akiknek közösségre, segítségre, támogatásra vagy iránymutatásra van szükségük.
    Kitért arra is, hogy várhatóan kedden fogadja el az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, ami az érintettek számára megkönnyíti majd a megelőlegezett tartásdíjhoz való hozzájutást. Ugyancsak az egyedül nevelők életét könnyítő intézkedések között említette, hogy jövőre 50 ezer forintra emelik az árvaellátás minimumát.
    A miniszter arról is beszélt, túl kell lépni azon a szemléleten, hogy a kétszülős családokban folyamatosan minden rózsaszín és könnyű, vagy, hogy az egyszülős családokban minden sötét és nehéz; szerinte bármelyikben lehetnek szép és boldog pillanatok.
    Nagy Anna, a központ vezetője azt hangoztatta, az egyszülősség nem értékrend, politikai hovatartozás, vallás vagy bőrszín kérdése, hanem egy élethelyzet, amit meg kell oldani, és amit a legtöbben csodálatosan meg is oldanak napról napra.
    Azt mondta, a díj azoknak szól, akik napi 48 órát dolgoznak, mert két szülő helyett teszik, és még akkor is tudnak mosolyogni, amikor nehéz, hiszen szülőként a legszebb dolgot teszik, gyereket nevelnek.
    Az Egyszülős Központ idén márciusban hirdetett - másodjára - pályázatot a Páratlan Szülő Díjra. A díjazott személyére bárki javaslatot tehetett. Olyan szülőket lehetett jelölni, akik egyedül és másoknak példát mutatva nevelik gyermeküket.
    A jelöltekről a zsűri személyes történeteket várt, a felhívásra 500-nál több jelölés, "inspiráló történet" érkezett, közülük választották ki a döntősöket. A zsűri tagjai között volt Nagy Anna mellett Havas Dóra, a lilafüge.hu gasztroblog szerzője, a Spectrum Tv műsorvezetője, Huszárik Kata Jászai Mari-díjas színművész és Várkonyi Attila lemezlovas, a Retro rádió műsorvezetője.
    Nyolc kategóriában adtak át díjakat; az év páratlan anyukájának, apukájának, nagyszülőjének, dédszülőjének, nagycsaládos szülőjének, közösségi szülőjének, különlegesen nevelő páratlan szülőjének, továbbá a minisztérium különdíjazottjának. A díjazottak nevei, történetei a központ oldalán lesznek olvashatók.
    Magyarországon ma 300 ezer egyszülős családban mintegy félmillió gyermek él. Az elmúlt négy évtizedben megduplázódott az egyszülős családok száma. Az egyesület adatai szerint a fogyatékossággal élő gyerekek aránya magasabb az egyszülős családokban. Száz egyszülős családból közel kilencvenben az anya neveli a gyerekeket, ezzel együtt Magyarországon mintegy 40 ezer egyedülálló apa él - olvasható egyebek mellett a központ ismertetőjében.
    Az Üllői úti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson és közösséget adjon azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Azóta a központ több mint hetven féle szolgáltatásával csaknem 16 ezer egyszülős családot ért el.
    Novák Katalin május 19-én jelentette be, hogy Budán, a Jakobinusok terén is létrejön egy újabb Egyszülős Központ, a tervek szerint a családok jövőre vehetik birtokba az új intézményt.
    A kormány idén márciusban kötött stratégiai megállapodást az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével.

(MTI)