Az ápolók bére az eredeti ütemterv szerint emelkedik: 2018-hoz képest 30%-os, a mostanihoz képest 21%-os béremelés lesz

Álhíreket terjeszt a baloldali sajtó. Az ápolók béremelési programja az eredeti ütemterv és kormányzati vállalás szerint valósul meg: 2022 januártól 30%-os béremelés lesz a 2018-as illetményalaphoz képest, a mostanihoz képest 21%-os béremelés lesz, hiszen 2018 óta az ápolók bére már három ütemben emelkedett és januártól valósul meg a negyedik ütem.
A kormány 2019-ben négylépcsős ápolói béremelési programot indított, első ütemben 2019-ben 8 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése, majd 2020-ban kétszer is volt béremelés: 2020 januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére. Jövő januártól valósul meg a béremelés negyedik üteme: a mostani bérhez 21%-kal, a 2018-as bérhez képest 30%-kal emelkedik a szakdolgozók bére.
A béremelési programmal a szakdolgozói alapbérek összesen 72 százalékkal emelkednek a 2018-as illetménybázishoz viszonyítva.
Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot fordított, 2020-ban 82 milliárd forintot fordított a kormány. A 2022-es béremelésre 239 milliárd 175 millió forintot fordít a kormány, amelyet a gazdasági növekedés teszi lehetővé.
A béremelés összesen több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járó- vagy fekvőbeteg-ellátásban, vagy alapellátásban dolgozik, tehát pl. rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál.
