Az amerikai szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Személyfüggő a megállapodás az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alóli mentességről - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor hangsúlyozta, a megállapodás pártpolitikától mentes, a kormánnyal az is jól jár, aki nem rá szavazott.

A kormányfőt megkérdezték, meddig tart az amerikai szankciók alóli mentesség, mert az amerikai külügyminiszter egy évről beszélt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, aki fölül van, annak a szava számít, az elnök van fölül. Azzal kell számolni - folytatta - , amíg Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét és nemzeti kormány van Magyarországon, addig a rezsicsökkentés él. Hozzátette, ha ennek bármelyik eleme megváltozik, új helyzet van, akkor "a rezsicsökkentésnek nuku", ez egy személyfüggő megállapodás, a bürokraták meg leírják, amit leírnak, annak nincs semmi jelentősége. Orbán Viktor azt mondta, ha nem kötöttek volna megállapodást, ha "nem ez lenne a lapjárás", akkor november végétől minden magyar család - "karácsonyi ajándékként" - körülbelül háromszoros rezsiszámlát fizetne, és a benzin ára elérné a literenként ezer forintot. A megállapodás minden magyarnak jó hír. 2022-ben is mondtam, aki nem ránk szavaz, velünk az is jól jár - jelentette ki, hozzátéve, ez egy olyan téma, ahol semmilyen pártpolitikai vitának nincs helye. Nem arról van szó, hogy a fideszesek alacsony, a balosok meg magas benzinárat fizetnek, a megállapodás mindenkire vonatkozik, minden magyar nyert rajta - jelentette ki.
Orbán Viktor azt mondta, ezért a mentességért nem fizettünk egy fillért sem, mert az Amerikai Egyesült Államok elnöke szereti a magyarokat. Mivel a magyar energiaimport az orosz energiakivitel egészen kis részét teszi ki, ennek nincs jelentősége Oroszország "megfegyelmezése" szempontjából - jelezte, hozzátéve, hogy sokkal nagyobb tételt jelentenek azok a "sunyiban" vásárolt energetikai tételek, amelyeket a nagy hangon oroszellenes, de "hátsó udvarokban orosz olajjal és gázzal seftelő" nyugat-európai cégek importálnak. Kiemelte azt is, hogy ha Donald Trump ránéz a közép-európai helyzetre, akkor minden oka megvan arra, hogy fair, méltányos megoldást akarjon. "Ártani vagy szorítani akar az oroszokon, de nem akar kiszúrni azokkal, akiket kedvel. Ennél nem bonyolultabb. És ő erre a szavát adta, ebben bízhatunk" - összegzett. Hozzátette, olyan megállapodásokat szokott kötni, amelyek nemcsak csomagként, hanem egyenként is jók a magyar gazdaság számára; itt is erről van szó. Elmondta, öt évre állapodott meg amerikai cseppfolyós gáz vásárlásról.
Öt év alatt a magyar gazdaságnak szüksége van összesen 45 milliárd köbméter földgázra, és fogunk venni cseppfolyósított formában az amerikaiaktól 5 év alatt 2 milliárdot - részletezte, leszögezve, hogy minél több helyről érkezik gáz vagy olaj, az annál inkább biztonságot ad Magyarországnak. Emlékeztetett arra is, hogy 2010 után nagyon sok vezetékes összekapcsolást hoztak létre, megépítették például a szlovák-magyar interkonnektort, "amely nélkül ma sokkal nagyobb bajban lennénk". Magyarország ma olyan ország, amely ugyan zömében, hosszú távú szerződés keretében az oroszoktól vásárolja a gázt és az olajat, de rendelkezünk másodlagos kiegészítő lehetőségekkel is, ami biztonságot ad - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, egyelőre a legnagyobb kapacitású csöveket, amelyek az oroszok felé mennek, nem tudjuk máshonnan kiváltani, de mellé kiegészítő jelleggel működtetünk más kapcsolatokat is.
Kérdésre válaszolva Orbán Viktor "kínban fogant szamárságoknak" nevezte a múlt heti washingtoni tárgyalásaival kapcsolatos ellenzéki állításokat, amelyek gigahitelként értékelték az amerikaiak által biztosított pénzügyi védőpajzsot, és a 2008-as IMF-hitellel is párhuzamot vontak. "Hogy lenne már rossz az országnak egy pénzügyi védőpajzs?" - tette fel a kérdést a miniszterelnök. Hozzátette: az IMF-hitel, amelyet a baloldal vett fel, valóban arról szólt, hogy cserébe mindenfajta belgazdasági intézkedéseket vártak el, például a 13. havi nyugdíj vagy a 13. havi bér elvételét. "Való igaz, hogy a baloldali kormányok az IMF-fel olyan megállapodást kötöttek, amelyek nagyon súlyos intézkedéseket tartalmaztak a magyar emberekre nézve, ezért küldtem haza az IMF-et" - fogalmazott. Értékelése szerint az amerikaiak által biztosított pénzügyi védőpajzsnál viszont arról van szó, hogy a nemzetközi pénzvilágban létezik 4-5 olyan eszköz - ezeket részben jegybankok, részben kormányok használják - amellyel egymást meg tudják segíteni a baráti viszonyban álló országok, ha valamelyikük bajba kerül. Hangsúlyozta: ha valamilyen nemzetközi spekulációs támadás éri a magyar forintot - amit rendszeresen látnak - akkor ezek az eszközök működésbe lépnek. Jelezte: most ezen eszközök számbavétele zajlik, ezeknek nagyjából leírják a "kontúrjait", és amikor szükség van valamelyikre, akkor Magyarország bejelentkezik az amerikaiaknál és lehívja azokat.
Emlékeztetett arra, kétszeresére emelik a nevelőszülőknek gyerekenként járó összegét. Abban bíznak, hogy ettől nőni fog a nevelőszülők száma, és még több gyermek nőhet fel családban. Orbán Viktor jelezte, annak örülne, ha minél több intézményben lévő gyerek egyházi fenntartású intézményben lenne, mert az egyházak fantasztikus tapasztalattal és erkölcsi elkötelezettséggel rendelkeznek ezen a területen. Hozzátette, a többi gyereket állami fenntartású intézményben kell ellátni, és szabályokat kell hozni, hogy megvédjék őket, jól neveljék őket, aminek a fegyelmezés is része. Ezeket a döntéseket újra és újra felül kell vizsgálni, a kormány az elmúlt hetekben döntéseket hozott, "ezek nagyszerű és jó döntések, jók a gyermekeknek és jók a nevelőszülőknek is" - fogalmazott.
