Pályázatok benyújtásának határideje:

a pályázati felhívás Agrárminisztérium honlapján történő megjelenését

követően 2024. szeptember hó 4. nap és október hó 3. nap között

 

Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 1. melléklet XII. Agrárminisztérium fejezetének 20/02/03 „Erdő-, vad- és halgazdálkodási feladatok” c. fejezeti kezelésű előirányzat terhére, az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján az alábbi nyílt pályázati felhívást teszi közzé:

1. A támogatás célja

A támogatás célja a nem GYSEV Zrt., a MÁV Zrt., a MÁV-START Zrt. vagy nem állami erdőgazdasági társaságok által működtetett turisztikai célú keskeny nyomtávú vasutak üzemeltetésének támogatása.

 

Támogató: Agrárminisztérium (a továbbiakban: Minisztérium).

 

A pályázat nyílt.

2. Pályázat benyújtására jogosultak köre

A támogatásra az a non-profit gazdasági társaság, civil szervezet és költségvetési szerv (a továbbiakban: pályázó) jogosult, amely a honlapján megjelentetett menetrend alapján erdei, vagy egyéb természeti környezetben futó erdőgazdálkodási vagy közjóléti tevékenységgel összefüggésben épített és használt keskeny nyomtávú vasúti pálya és annak tartozékai üzemeltetésével turisztikai célú személyforgalom bonyolítását végzi.

3. A támogatás igénybevételének, felhasználásának általános feltételei

Pályázat benyújtására az a pályázó jogosult, amely:

a) legkésőbb a pályázat benyújtásáig a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben nyilvántartásba veteti magát a Magyar Államkincstárnál (a továbbiakban: Kincstár), és a pályázat benyújtásával egyidejűleg igazolja a nyilvántartásba vétel megtörténtét, vagy azt, hogy az erre vonatkozó kérelmét benyújtotta;

b) nem áll felszámolási, végelszámolási és kényszertörlési eljárás alatt, illetve nem áll gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt és erről a pályázat benyújtása során nyilatkozik;

c) a pályázat benyújtásakor nem rendelkezik lejárt esedékességű adótartozással – kivéve, ha számára az adóhatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett és azt a vonatkozó döntés hitelesített másolatával igazolja – valamint adók módjára behajtandó köztartozással sem, és erről a pályázat benyújtása során nyilatkozik;

d) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet (a továbbiakban: általános de minimis rendelet) 7. cikkének (4) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon nyilatkozik az általános de minimis rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerint az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére a támogatás odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról, az általános de minimis rendelet alapján Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás összegéről; (adatlap 3. számú melléklet)

e) megfelel az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A. §-ában meghatározott feltételeknek;

f) jelen Pályázati felhívás 5. pontja szerinti előírásoknak megfelelő pályázatot nyújt be a 6. pontban rögzített további feltételeknek megfelelően.

Egy pályázó csak egy pályázat benyújtására jogosult. A pályázónak a pályázaton való részvételért nem kell díjat fizetnie.

4. A támogatás forrása és mértéke

A támogatás forrása a Magyarország 2024. évi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 1. melléklet XII. Agrárminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Földügyi, öntözési és erdészeti feladatok alcím, 3. Erdő-, vad- és halgazdálkodási feladatok támogatása jogcímcsoport előirányzat 2024. évi támogatási kerete.

A támogatásra rendelkezésre álló forrás mértéke 60 millió forint. Az AM fenntartja magának a jogot, hogy – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 67. §-ában meghatározott esetekben a támogatási keretösszeget a felhívás érvényességi idején belül – módosítsa.

Támogatás a rendelkezésre álló keret mértékéig nyújtható, és egy pályázó legfeljebb 10.800.000 forint vissza nem térítendő egy összegben folyósított támogatásban részesülhet, de a támogatásról szóló döntés az igényelt összeghez képest alacsonyabb összegre is vonatkozhat. A támogatott tevékenységhez a támogatáson felüli saját forrás biztosítása nem feltétel. A támogatás intenzitása: 100%.

A támogatás összege a nyilvános menetrend szerint indított, és a mentesítő járatok menetlevélen feltüntetett futásteljesítménye (km) alapján a hatósági szerződésben meghatározott intervallumon belül számolható el 2.280 Ft/km átalánnyal. A támogatás terhére egyéb költség nem számolható el.

5. Az általános csekély összegű (de minimis) támogatással kapcsolatos követelmények

Jelen pályázati felhívás alapján nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az általános de minimis rendelet szabályai alapján lehet nyújtani. Az egy és ugyanazon vállalkozásnak[1] minősülő vállalkozások részére az általános de minimis rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt általános csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma[2] bármely három év során nem haladhatja meg a 300.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az általános de minimis rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is, amelyek fúzió, felvásárlás és szétválás esetére tartalmaznak további rendelkezéseket.

A kedvezményezett vállalkozásnak az általános de minimis rendelet 7. cikkének (4) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélését megelőző három év (háromszor háromszázhatvanöt nap) során nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

A támogatást nyújtó a kedvezményezettnek az általános de minimis rendelet 7. cikk (4) bekezdésével összhangban igazolást állít ki a támogatás összegéről bruttó támogatási egyenértékben kifejezve, és annak csekély összegű jellegéről, közvetlenül utalva az általános de minimis rendeletre.

A támogatás euró és forint közötti átváltásánál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.

Nem nyújtható általános csekély összegű (de minimis) támogatás az általános de minimis rendelet 1. cikk (1) bekezdése szerint:

a) az 1379/2013/EU rendelet 5. cikkének a) és b) pontjában meghatározott halászati és akvakultúra-termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozásoknak,

b) az 1379/2013/EU rendelet 5. cikkének a) és b) pontjában meghatározott a halászati és akvakultúra-termékek feldolgozása és forgalmazása területén működő vállalkozásoknak, amennyiben a támogatás összegét a piacon vásárolt vagy forgalomba hozott termékek ára vagy mennyisége alapján határozzák meg;

c) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozásoknak,

d) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásoknak, a következő esetekben:

da) amennyiben a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre;

db) amennyiben a támogatás feltétele az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbadás;

e) a harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez, nevezetesen az exportált mennyiségekhez, az értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz;

f) az importáruval szemben belföldi áru használatához kötött támogatás esetében.

Amennyiben egy vállalkozás az általános de minimis rendelet 1. cikke (1) bekezdés a)-d) pontokban említett halászati és mezőgazdasági ágazatokban, valamint az általános de minimis rendelet hatálya alá tartozó ágazatokban egyaránt végez tevékenységet, az általános de minimis rendelet szabályait kizárólag ez utóbbi ágazatokban nyújtott támogatásokra kell alkalmazni, feltéve, hogy a kedvezményezett a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése által biztosítja, hogy az általános de minimis rendelet hatálya alól kizárt ágazatokban végzett tevékenységek nem részesülnek az általános de minimis rendelet szerinti csekély összegű támogatásban.

A támogatás – az (EU) 2023/2832 bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatás kivételével – más csekély összegű támogatásokról szóló rendeletek alapján nyújtott csekély összegű támogatással 300.000 eurónak megfelelő forintösszegig halmozható.

Az általános csekély összegű támogatás halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a halmozás következtében az odaítélt támogatások nem lépik túl bármely csoportmentességi rendeletben vagy az Európai Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

A több részletben fizetendő támogatást az odaítélése időpontjában érvényes értékére kell diszkontálni. A diszkontálás céljára és a bruttó támogatástartalom kiszámításához az odaítélés idején érvényes referenciarátát[3] kell alkalmazni.

A támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a kedvezményezett köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

A támogatás összege a pályázati felhívás megjelenése hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által közzétett forint/euró árfolyam alapján euróban kerül meghatározásra.

6. A pályázat tartalmi és formai követelményei

A pályázatot a Pályázati felhívás mellékletét képező Adatlap, Nyilatkozat, De minimis Nyilatkozat, Pályázati űrlap és Költségterv kitöltésével kell elkészíteni.

A pályázati Adatlap és az Adatlap 1., 2., 3. és. 4. melléklete letölthető itt.

A számítógépen kitöltött Adatlapot és mellékleteket véglegesítés után ki kell nyomtatni és aláírni. Az eredeti pályázati anyag szkennelt változatát elektronikus adathordozóra (pendrive) kell menteni és a jelen pályázati felhívás 7. pontjában foglaltak szerinti módon, a pályázatok lefűzött példányaival együtt, postai úton meg kell küldeni (tértivevényes küldemény) az Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztály címére (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.).

A pályázatot 1 eredeti és 1 másolati példányban lefűzve kell benyújtani. A beadott pályázatokon egyértelműen fel kell tüntetni, melyik az eredeti és melyik a másolati példány. A pályázatot oldalszámozással, továbbá az eredeti példány minden oldalát, a másolati példány borítóját a pályázó bejegyzett képviselője vagy meghatalmazottja általi eredeti aláírással kell ellátni.

A benyújtandó pályázati dokumentációt az alábbiak szerint kell összeállítani:

- hiánytalanul kitöltött, aláírt Adatlap,

- az Adatlap kitöltött, aláírt 1. melléklete (Nyilatkozat),

- az Adatlap kitöltött, aláírt 2. melléklete (Pályázati űrlap),

- az Adatlap kitöltött, aláírt 3. melléklete (De minimis nyilatkozat),

- az Adatlap kitöltött, aláírt 4. melléklete (Költségterv)

6.1 Benyújtandó dokumentumok:

a.) gazdasági társaságnak nem minősülő gazdálkodó szervezet (egyesület, alapítvány, költségvetési szerv) esetén létesítő okiratának eredeti példánya vagy az eredeti példány hitelesített másolata;

b.) a pályázó fennállását igazoló hiteles okirat, valamint a fennállást igazoló okiratban meghatározott képviselőtől eltérő képviselet esetén a képviselőjének aláírási jogosultságát igazoló – közokiratnak vagy teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősülő – okirat;

c.) a pályázó képviselőjének ügyvéd, kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintája, vagy az aláírásminta hitelesített másolata;

d.) a Rendelet 2. § (2) bekezdés b) pontja szerinti működési engedélynek, vagy bejelentés alapján a vasúti igazgatási szerv és a közlekedési hatóság nyilvántartásba vételi dokumentumának hitelesített másolata;

e.) a pályázó nyilatkozata arról, hogy az üzemeltetés a pályázó honlapján megjelentetett és a pályázathoz mellékelt menetrend alapján, menetrendszerűen történik;

f.) a 2024. évre szóló menetrend;

g.) a minisztérium fejezeti kezelésű előirányzataiból pályázati úton vagy egyedi döntés alapján pénzeszköz- vagy előirányzat-átadással biztosított támogatások kapcsán elszámolható költségekről, a támogatások felhasználása ellenőrzésének és a beszámolók összeállításának szabályairól szóló 2/2019. (III. 20.) AM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 2. § 6. pontja szerinti 2024. évre szóló költségterv a 4. számú melléklet szerint adattartalommal: bevételek (jegyeladás, egyéb bevétel, stb.), kiadások (felügyeleti díjak, utasbiztosítás, közüzemi díjak, bérek és járulékai, hajtó- és kenőanyagok, egyéb beszerzés, karbantartás, javítás, stb.)

h.) A pályázó nyilatkozata arról, hogy érintettség esetén eleget tett az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatában foglalt feltételeknek.

6.2. Formai szempontból abszolút kizáró okok, amelyek hiánypótlására nincs lehetőség:

a) hibásan, kézírással, illetve bármely elemét tekintve hiányosan vagy határidő után benyújtott pályázat,

b) a formanyomtatványokban eszközölt bármilyen módosítás,

c) a papír alapon benyújtott és az elektronikus adathordozóra feltöltött pályázati dokumentáció tartalmának eltérése,

d) bármely tekintetben valótlan adatszolgáltatás,

e) az igényelt költségvetési támogatás összege meghaladja a maximálisan igényelhető 10.800.000 forintot,

f) a Pályázó az AM által nyújtott bármely korábbi költségvetési támogatással saját hibájából nem számolt el, vagy korábbi pályázataihoz kapcsolódó esetleges visszafizetési kötelezettségét határidőre nem teljesítette.

7. A pályázatok benyújtásának helye, módja és rendje

A pályázatot az Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztályához (a továbbiakban: Szakmai főosztály) a Pályázati felhívás megjelenésének 7. napját követő további 30 napon belül az elektronikus eszközzel kitöltött, majd kinyomtatott, a pályázó képviselője vagy meghatalmazottja által aláírt és lebélyegzett Adatlapot, az Adatlap 1., 2., 3. és 4. mellékletét, valamint az elektronikus adathordozót postai úton tértivevényes küldeményként kell benyújtani 1 eredeti és 1 másolati példányban a következő címre: Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztály 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. A borítékra a „Pályázat” megjegyzést rá kell írni. Az elektronikus adathordozón a benyújtásra kerülő pályázati dokumentáció aláírással ellátott összes anyagát meg kell jeleníteni. A benyújtás időpontja a postabélyegző kelte.

 

A pályázat benyújtásának határideje jogvesztő hatályú.

A benyújtott, formailag megfelelő pályázatokat a Szakmai főosztály azonosító számmal nyilvántartásba veszi. A határidő után benyújtott pályázatokat a Szakmai főosztály érdemi elbírálás nélkül elutasítja és visszaküldi.

8. A pályázatok elbírálásának rendje

A pályázatokat a benyújtási határidő utolsó napját követő 30 napon belül el kell bírálni.

A pályázatok értékelését a Szakmai főosztály, a döntés előkészítését véleményező szervként a szakértőkből álló Bíráló Bizottság végzi el.

A 6.2. pontban felsorolt eseteket kivéve a pályázat egyéb formai és tartalmi megfelelőségével kapcsolatban hiánypótlásra egyszeri alkalommal, a Bíráló Bizottság értékelését követően a Szakmai főosztály által kiírt hiánypótlástól számított maximum 15 napos határidővel van lehetőség.

A Bíráló Bizottság a támogatási javaslatát a szakmai kötelezettségvállaló elé terjeszti, aki azt továbbküldi miniszteri jóváhagyásra.

A támogatásra vonatkozó döntést a Bíráló Bizottság javaslata alapján és bevonásával a miniszter hozza meg, legkésőbb a beadási határidőt követő 60 napon belül.

 

A döntés vonatkozhat a támogatás odaítélésére, a támogatás mértékének meghatározására, illetve a pályázat elutasítására.

A pályázót a döntésről annak meghozatalát követő 15 napon belül kell írásban értesíteni.

A döntés időpontját, a nyertes és nem nyertes pályázók névsorát, az elnyert támogatás összegét és jogcímének megnevezését a Minisztérium a kormányzati portálon a döntést követő 15 napon belül közzéteszi.

A támogatást megállapító döntés meghozatalakor a postai benyújtás sorrendje kerül alkalmazásra, szükség esetén az arányosítás lehetőségét is alkalmazza a Bíráló Bizottság a javaslata során.

A pályázó – a rá vonatkozó adatok tekintetében – jogosult betekinteni a pályázat elbírálásával összefüggésben keletkezett bírálati jegyzőkönyvbe.

9. Kifogás

A miniszteri döntéssel szemben jogorvoslatnak nincs helye.

Amennyiben a pályázó úgy ítéli meg, hogy a pályázati eljárás, a támogatási döntés meghozatala, a hatósági szerződés megkötése, a költségvetési támogatás folyósítása, illetve annak esetleges visszakövetelése jogszabálysértő vagy a pályázati kiírásba vagy a hatósági szerződésbe ütközik – akkor Ávr. 102/D. §-a alapján kifogást nyújthat be.

A kifogásnak tartalmaznia kell:

a) a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét,

b) a kifogással érintett pályázat vagy támogatói okirat, támogatói szerződés azonosításához szükséges adatait,

c) a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását,

d) a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi rendelkezés pontos megjelölését, és

e) nem elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén a kifogást tevő aláírását.

A kifogás elbírálása az Ávr. 102/D. § (5) – (7) bekezdései, valamint a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos gazdálkodásról szóló 2/2022. (III. 30.) AM utasítás (a továbbiakban: 2/2022. (III. 30.) AM utasítás) 48. §-ában foglaltak alapján történik.

A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye.

10. Szerződéskötés

A támogatási döntésről szóló értesítés megküldését követő 30 napon belül a nyertes pályázóval a miniszter Hatósági Szerződést (a továbbiakban: Szerződés) köt, amelyben meghatározza a támogatás igénybevételének és felhasználásának részletes feltételeit.

A Szerződésben rögzíteni kell a támogatás összegét támogatástartalomban (euróban) is kifejezve, annak általános de minimis jellegéről szóló tájékoztatást, valamint az általános de minimis rendelet címét, az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetése napját.

A hatósági szerződés legalább az alábbi elemeket tartalmazza:

 

1.) a támogatott vasút nevét és működési helyét;

2.) a támogatás intervallumát;

3.) a támogatás összegét, felhasználásának pénzügyi feltételeit, a nyertes pályázó részéről a támogatás felhasználásának elszámolására vonatkozó kötelezettségeit;

4.) a támogatás intenzitásának mértékét;

5.) a fenntartási, üzemeltetési, szolgáltatási és egyéb kötelezettségeket;

6.) a szerződésszegés vagy a nem szerződésszerű teljesítés jogkövetkezményeit;

7.) az ellenőrzési jogosultság elfogadását, és az ellenőrzésre jogosultak megnevezését (Állami Számvevőszék, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Magyar Államkincstár, Szakmai főosztály, megbízott);

8.) az elállás jogát, feltételeit;

9.) a nyertes pályázó elszámolási kötelezettségét, az elszámolásban szereplő dokumentumok körét, valamint az ehhez kapcsolódó határidőket;

10.) a vonatkozó jogszabályok szerinti kötelező tartalmú nyilatkozatokat, a döntéssel előírt, meghatározott egyéb mellékleteket, feltételek teljesítésének igazolását;

11.) a hatósági szerződés módosításának feltételeit.

A szerződéskötésre vonatkozó határidő egy alkalommal legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható.

A nyertes pályázó a postán megküldött Szerződést az aláírást követően visszaküldi.

Amennyiben a nyertes pályázó a Szerződés kézhezvételét követő 30 – a miniszternek a szerződéskötésre vonatkozó ezen 30 napos határidő egy alkalommal történő legfeljebb 15 nappal történő meghosszabbításáról szóló döntése esetén pedig legfeljebb 45 – napon belül annak négy eredeti aláírt példányát önhibájából nem küldi vissza a Minisztérium részére, a támogatásról szóló döntés hatályát veszti.

11. Ellenőrzés, biztosíték

Az ellenőrzések lefolytatásáról a Szakmai főosztály közreműködésével a miniszter gondoskodik az Utasításban foglaltaknak megfelelően.

Amennyiben az ellenőrzés során bebizonyosodik, hogy a támogatást jogosulatlanul vették igénybe, a Minisztérium határozatban elrendeli annak visszafizetését.

Az előleg formájában történő támogatás folyósítása miatt a nyertes pályázónak valamennyi, azonnali beszedéssel megterhelhető bankszámlájára a Minisztérium javára adott azonnali és feltétlen beszedési megbízás lehetőségét biztosító – a számlavezető pénzintézete által nyilvántartásba vett – felhatalmazói nyilatkozatot kell beküldenie legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően. A biztosítéknak a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig rendelkezésre kell állnia.

A támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizni, és a Minisztérium ilyen irányú felhívása esetén a nyertes pályázó köteles azokat bemutatni.

12. Támogatás kifizetésének rendje és elszámolása

A miniszter a Szerződésre hivatkozva – egyösszegű előlegfinanszírozás formájában utólagos elszámolási kötelezettség mellett, a Szerződés hatályba lépését követő 8 napon belül – kifizetési utasítást küld a Kincstár részére. Államháztartáson belüli támogatott esetében a Szerződés hatályba lépését követő 15 napon belül a tárca kezdeményezi a Kincstárnál a szerződésben rögzített támogatási előirányzat átadását.

A támogató által nyújtott forrás felhasználásáról készített részletes szöveges szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás (a továbbiakban: beszámoló) benyújtásának végső határideje a Szerződésben kerül meghatározásra.

A támogatásra jogosultnak az Utasításban leírtak szerint elkészített beszámolót egy példányban – figyelemmel a Szerződésben meghatározott tartalomra is – a Minisztériumhoz kell benyújtania (Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztály: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.).

A beszámolóhoz mellékelni kell a 2024. évi bevételek és kiadások mérlegét, különös tekintettel a jegyekből befolyt összegre, nyilatkozatot arról, hogy a menetleveleken vagy azzal azonos adattartalmú dokumentumokon (a továbbiakban: Bizonylatok) található utaslétszám az eladott jegyek alapján került meghatározásra. Mellékelni kell továbbá a Bizonylatok nyertes pályázó által hitelesített másolati példányát és az azokból a 12.1. pontban felsoroltak közül az a)-d) és i)-j) pontok alapján táblázatos formában összeállított kimutatást (a továbbiakban: kimutatás) 2024. évre vonatkozóan. A kimutatás exceljét elektronikus adathordozón is mellékelni kell. A támogatási összeg kiszámításának alapját képező Bizonylatok eredeti példányait a nyertes pályázónak záradékolnia kell a Szerződés száma és támogatási összeg feltüntetésével [elszámolva az EGF/…/2024. számú szerződés terhére …Ft], és ezt követően készülhet el a nyertes pályázó által hitelesített másolat.

A beszámoló benyújtási határidejének eredménytelen eltelte esetén a Szakmai főosztály felszólítja a nyertes pályázót a beszámoló benyújtására 15 napos határidővel.

Amennyiben a beszámoló nem felel meg a Rendeletben, az Utasításban, valamint az egyéb jogszabályokban előírt feltételeknek, vagy más okból kiegészítésre, vagy javításra szorul, a Minisztérium a nyertes pályázót a hiányok megjelölése mellett 15 napos határidő kitűzésével a hibák kijavítására, illetve pótlására szólítja fel. Amennyiben bebizonyul, hogy a nyertes pályázó a megvalósítás során nem a benyújtott pályázati anyagban és a Szerződésben rögzített feltételek szerint járt el, a kifizetett támogatás teljes, vagy rész összegének visszafizetéséről határozatban rendelkezik.

12.1. A Bizonylatok kötelező tartalmi elemei

a.) Bizonylat sorszáma

b.) Dátum

c.) Mozdony pályaszám

d.) Vonat száma

e.) Állomás neve (induló)

f.) Állomás neve (érkező)

g.) Indulási idő

h.) Érkezési idő

i.) Megtett kilométer

j.) Utaslétszám

k.) A Bizonylat kiállítójának aláírása

13. Nyilvánosság, ellenőrzés-tűrés, adatszolgáltatás

13.1. A nyertes pályázónak biztosítania kell, hogy minden, a projekt megvalósításához kapcsolódó papíralapú és elektronikus dokumentumokon, kiadványokon, és a PR vagy információs anyagokon, honlapokon tájékoztatást adjon arról – alapvetően a címlapon –, hogy a program az Agrárminisztérium támogatásával valósult meg.

13.2. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 56/B. §-a alapján a Kincstár a költségvetési támogatásokról monitoring rendszert működtet. A pályázó tudomásul veszi, hogy a Minisztérium az Áht. 56/C. §-a szerinti adatokat a monitoring rendszerbe történő kezelésre átadja. Az így kezelt adatok a támogatási döntés naptári évének utolsó napjától számított 5 év elteltével törölhetők.

13.3. Az információ önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy az adatai a Minisztérium adatbázisába bekerüljenek.

13.4. A pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése érdekében a pályázó köteles a Minisztérium, valamint a jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult szervek ellenőrzését tűrni és segíteni, a támogatással kapcsolatos dokumentációt elkülönítetten kezelni, a költségeket elkülönítetten nyilvántartani.

14. A pályázatnál alkalmazandó jogszabályok

- Az erdei vasutak üzemeltetésének csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 95/2012. (VIII. 30.) VM rendelet,

- az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2023. december 13-i (EU) 2023/2831 bizottsági rendelet,

- Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény,

- Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet,

- Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény,

- Magyarország 2024. évi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény,

- A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény,

- A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény,

- Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet,

- a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet,

- a fejezeti és központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos gazdálkodásról szóló 2/2022. (III. 30.) AM utasítás

- A minisztériumi fejezeti kezelésű előirányzataiból pályázati úton vagy egyedi döntés alapján pénzeszköz- vagy előirányzat-átadással biztosított támogatások kapcsán elszámolható költségekről, a támogatások felhasználása ellenőrzésének és a beszámolók összeállításának szabályairól szóló 2/2019. (III. 20.) AM utasítás.

- A fejezeti és központi kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 14/2021. (III. 25.) AM rendelet

15. A pályázati dokumentáció elérhetősége,

a pályázattal kapcsolatos részletes felvilágosítás adása

A pályázati felhívás, a pályázati dokumentáció a Kormány.hu Dokumentumtár Pályázatok menüpont alatt kerül közzétételre az alábbi linken:

https://kormany.hu/dokumentumtar/palyazati-felhivas-az-erdei-vasutak-uzemeltetesenek-tamogatasarol

A pályázati dokumentáció postai úton nem igényelhető!

A pályázati dokumentáció tartalmazza a Pályázati felhívást, az Adatlapot, az Adatlap 1. mellékletét képező Nyilatkozatot, a 2. mellékletét képező Pályázati űrlapot, a 3. mellékletét képező De minimis nyilatkozatot és a 4. mellékletét képező Költségtervet.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás az alábbi elérhetőségen kérhető: Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztály dr. Gulyka László kedden és szerdán 9 és 11 óra között (laszlo.gulyka@am.gov.hu, +36/1-896-2038).

Budapest, 2024. augusztus 27.

Agrárminisztérium 

                                                               Erdőgazdálkodási Főosztály



[1] Az egy és ugyanazon vállalkozásnak az általános de minimis rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozások minősülnek.

[2] A bruttó támogatástartalom az általános de minimis rendelet 4. cikke alapján számolható ki.

[3] Az alkalmazandó referenciaráta elérhető itt: https://tvi.kormany.hu/referencia-rata

(AM Sajtóiroda)