A háború és az elhibázott szankciók azonban jelentős károkat okoztak a hazai fuvarozóknak. Az energiaválság miatt megdrágultak az üzemanyagok, a szankciós infláció versenyhátrányt eredményezett 2015 óta változatlan napidíjakon keresztül, amit a járművezetők jellemzően élelmiszervásárlásra fordítanak. Miközben a Covid-válság előtt az Európai Uniós rangsorban a 8. helyezést érte el Magyarország a nemzetközi fuvarozási teljesítményt vizsgálva, jelenleg már csak a 12. helyen állunk.

A belföldön és külföldön is megfigyelhető további piacvesztés, a bérverseny, valamint a 10 ezer főre tehető sofőrhiány kezelése érdekében a Kormány áttekintette a helyzetet. A Kormány a versenyjavítást célzó lépések közül elsőként az adómentesen nyújtható napidíjat korrigálta, a megváltozott piaci helyzethez igazítva.

A Kormány a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatát elfogadva az adómentesen adható napidíj belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra, míg külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra emeli. A magyar cégekre vonatkozó napidíjak ennek köszönhetően régiós összevetésben a legmagasabbak közé fognak tartozni.

Az intézkedéstől a Kormány azt várja, hogy javul az ágazat versenyképessége, ezáltal is segítve a szektor nemzeti össztermékhez való hozzájárulását, a vállalkozások foglalkoztatási potenciáljának szélesítését.

(Gazdaságfejlesztési Minisztérium)