Átvilágításokkal és gyors döntésekkel indított a kormány

Átláthatóbb állami működést ígér a kormány több kiemelt ügyben. A hétfői kormányülésen több, évek óta vitatott ügyben született döntés: a cél az átláthatóbb működés, a közpénzek ellenőrzése és a felelősségi viszonyok tisztázása.

Forrás: Magyarország Kormánya

2026. 05. 18.

A Dunaferr ügy

A kormányülésen a Dunaferr ügyét soron kívül tárgyalták. A még fennálló működést a felszámoló havi 1 milliárd forintért biztosítja, amely magában foglalja az iparbiztonsági intézkedéseket, a közszolgáltatások fizetését, az eszközök állagmegóvását és mintegy 550 ember foglalkoztatását. A szerződés május végéig szól, ezért annak meghosszabbításáról döntöttek, hogy az érintett családok megélhetése ne kerüljön veszélybe. A kormány közép- és hosszú távú megoldásokat keres Dunaújváros számára.

A végrehajtás államosítása és nonprofittá tétele

A kormány döntött arról, hogy az Igazságügyi Minisztérium június közepéig előkészíti a végrehajtási rendszer átalakításáról szóló törvénymódosítást. A cél a profitorientált modell helyett nonprofit alapon működő, szigorúbb állami kontroll alatt álló rendszer kialakítása. A kormány támogat minden olyan parlamenti kezdeményezést, amely a korábbi visszaélések feltárását szolgálja, valamint javasolni fogja a végrehajtási törvény módosítását a kilakoltatások végrehajtásának felfüggesztéséért az új szabályozás hatályba lépéséig.

A felszámolási eljárások bírósági kontroll alá vonása

Döntés született arról is, hogy a felszámolási eljárások ismét érdemi bírósági kontroll alá kerüljenek. A cél átlátható, ellenőrizhető és valódi bírósági felügyelet mellett zajló eljárások kialakítása.

A közjegyzői rendszer átalakítása

A közjegyzői rendszer átalakításáról szóló törvénymódosítások előkészítése is megkezdődik. A kormány célja egy olcsóbb, átláthatóbb és valódi közszolgáltatási logika mentén működő rendszer kialakítása.

Azbesztszennyezés

A kormány döntött a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés országos kezelésének megkezdéséről. Tárcaközi Azbeszt Munkacsoport jön létre az érintett területek azonosítására, az országos nyilvántartás kialakítására és a kárelhárítás koordinálására. A kormány megvizsgálja az Ausztriából érkező érintett kőzetanyagok behozatalának és forgalmazásának felfüggesztését is.

Az autópálya koncessziós rendszer helyzete

A kormány megtárgyalta az autópálya koncessziós rendszer helyzetét. A közlekedési minisztérium szerint több, az idei költségvetésben nem szereplő tétel miatt 286 milliárd forint eltüntetett költségvetési hiány található a volt Építési és Közlekedési Minisztériumnál.

A költségvetés átvilágítása

A miniszterelnök felkérte a pénzügyminisztert, hogy készítsen beszámolót a 2026-os költségvetés valós helyzetéről és a szükséges módosításokról.

A megkülönböztető jelzések használata

A kormány döntött arról is, hogy a megkülönböztető jelzés használata alapesetben kizárólag a miniszterelnököt és a belügyminisztert illesse meg. A cél, hogy a kék villogó kizárólag indokolt közfeladat ellátásához kapcsolódó eszköz legyen.

Harmadik országból érkező nem magyar vendégmunkások behozatalának korlátozása

A miniszterelnök felkérte az érintett minisztereket, hogy egyeztessenek a harmadik országból érkező nem magyar vendégmunkások munkavállalási engedélyeinek státuszáról. A kormány várhatóan jövő heti ülésén dönt a vendégmunkás-behozatal korlátozásáról.

Az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány

A kormány felülvizsgálja az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány több évre szóló, 261,7 milliárd forintos finanszírozási szerződését, és előkészíti a szerződés felmondását. A már kifizetett közel 20 milliárd forint visszafizetését is elvárják.

Az MTVA és a közszolgálati média működésének teljes körű átvilágítása

Megkezdődik az MTVA és a közszolgálati média működésének teljes körű átvilágítása. A vizsgálat kiterjed az MTVA gazdálkodására, szerződésállományára, vezetői döntéseire, beszerzéseire és hírszerkesztési gyakorlatára.

A minisztériumi épületek átvilágítása

A kormány teljes körű állami ingatlan- és kormányzati épületátvilágítást indít. A vizsgálat kiterjed az állam által bérelt irodaházakra, az állami tulajdonú cégek székhelyeire, a hosszú távú bérleti szerződésekre, a Tiborcz István érdekeltségeitől megvásárolt ingatlanokra és a Nemzeti Hauszmann Program rendszerére.

A Paksi atomerőmű üzemidő meghosszabbítása és Paks II. projekt felülvizsgálata

A kormány felülvizsgálja a Paksi Atomerőmű üzemidő-meghosszabbításának helyzetét és a Paks II. projekt szerződéseit, valamint a teljes beruházás folyamatát.

A légiflotta átvilágítása

Vizsgálat indul a honvédségi légiflotta használatáról és működéséről is.

Az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulása

A kormány széleskörű egyeztetést indít az önkormányzatok pénzügyi helyzetéről, ugyanakkor rögzítette, hogy a hatályos fizetési kötelezettségeket mindenkinek be kell tartania.

Egészségügy - titkos stratégiai tanulmányok nyilvánosságra hozatala

Nyilvánosságra hozzák az Orbán-kormány idején készült, eddig titkosan kezelt egészségügyi stratégiai dokumentumokat és reformterveket. A dokumentumok feldolgozását az Egészségügyi Minisztérium koordinálja.

A Lázár János által leállított beruházások átvilágítása

A kormány teljes körű átvilágítást indít a 2022–2026-os ciklusban leállított vagy felfüggesztett állami beruházások ügyében, hogy feltárják a döntések indokait és következményeit.

A kiadott diplomata útlevelek átvilágítása

Felülvizsgálják az elmúlt években kiadott diplomata-útlevelek gyakorlatát és szabályozását is. A vizsgálat kiterjed a kiadott útlevelek számára, a kiadás jogcímeire és az esetleges rendkívüli engedélyezésekre.

A kegyelmi ügy dokumentumainak nyilvánosságra hozatala

A kormány áttekintette a kegyelmi ügyhöz kapcsolódó igazságügyi összefoglalót. A releváns dokumentumokat és aktákat nyilvánosságra hozzák, valamint felszólították a köztársasági elnököt is a rendelkezésére álló dokumentumok átadására. A kormány támogat minden parlamenti kezdeményezést, amely az ügy teljes körű feltárását szolgálja.

Az EU-s pénzek hazahozatala

A kormány célja továbbra is az, hogy Magyarország hozzáférjen az Európai Unión belül számára járó valamennyi forráshoz. Az Európai Bizottság delegációja Budapesten tárgyal a magyar kormánnyal, a cél pedig egy mielőbbi politikai megállapodás és az uniós forrásokhoz való hozzáférés augusztus 31-ig.