Az agrárminiszter a Hunland-csoport kocatelepének átadóján kifejtette: a mezőgazdaságban az elmúlt évek fejlődését mutatja, hogy a területi termelékenység, az egy hektárra jutó hozzáadott érték 2010 és 2021 között több mint a 2,5-szeresére nőtt. Hozzátette, hogy ez Írország után a második legjobb eredmény az Európai Unióban. A miniszter a magyar mezőgazdaság nagy eredményének nevezte azt, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére is biztosítani tudta a lakosság ellátását jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel.
   

Fotó: Pelsőczy Csaba

A gazdák tudják, hogy minden körülmények között számíthatnak a kormányra, amely az agrár-vidékfejlesztési támogatásokon keresztül tud megfelelő fejlesztési forrásokat biztosítani számukra - jelentette ki. Hozzátette, a források felhasználásáról 351 ezer támogatói döntés született, a kedvezményezettek részére pedig 3400 milliárd forintnyi támogatásról döntöttek, amelyből 1870 milliárd forintot már ki is fizettek. Ezen belül az állattenyésztési ágazatban eddig 3897 kedvezményezett kapott 568 milliárd forintnyi támogatást - tette hozzá a miniszter. Nagy István leszögezte, a magyar kormány számára továbbra is nemzetstratégiai ágazat az agrárium, ezért a termelői együttműködések fejlesztése az új agrártámogatási ciklusban is fontos. Hozzátette, hogy a termelői együttműködések révén növekszik a gazdák alkupozíciója.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Janssen Jos a Hunland-csoport tulajdonosa elmondta, hogy új kocatelepük beruházásának 7,5 milliárd forintos költségéhez a magyar kormány kétmilliárd forintos vissza nem térítendő támogatással járult hozzá. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Hunland-Farm Kft. a 2022-es üzleti évet 4,7 milliárd forint nettó árbevétellel és 1,6 milliárd forint adózott eredménnyel zárta. 2021-ben a nettó árbevétel 2,6 milliárd forintot, az adózott eredmény 600 millió forintot tett ki.

(MTI)