Hangsúlyozta, hogy a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergon vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál. Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.

„A Magyar Honvédség a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak - mondta, hozzátéve, hogy a tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben.

Köztük olyanok is, akik frissen, a Szeretem, Megvédem! kampányunk hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak hazánk biztonságának megőrzésében” – mondta a honvédelmi miniszter.

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a bázislaktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén, ahol a felkészülést a hétvégén személyesen ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést. A vezérezredes hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.

A Magyar Honvédség katonái segítenek az árvíz elleni védekezésben, 2024. szeptember 16-án
(MTI)