Az európai és a magyar gazdaság működését is meghatározza az orosz-ukrán háború, amelynek ha vége lenne, az európai és a magyar gazdaság is a "szebbik arcát" tudná mutatni, közölte Orbán Viktor. Szerinte a baj gyökerét, a háborút nem tudják orvosolni, amíg nincs béke, addig marad a háborús gazdaság és a háborús gazdasági körülmények.

Ebben a helyzetben a kormánynak meg kell védenie a munkahelyeket, amivel nem áll rosszul, sőt 70-80 ezer betöltetlen álláshely van az országban, és ez hiányzik is a magyar gazdaságból. Egyelőre a magyar gazdaság a magyar embereknek nyújt elsősorban munkát, és a kormány képes fenntartani azt az állapotot, hogy aki dolgozni akar, az dolgozhasson is.

Orbán Viktor fontosnak nevezte az infláció letörését, ebben szerinte radikális eszközökhöz nyúlt a kabinet. Az árspekuláns multikat erővel kell rákényszeríteni arra, hogy abbahagyják az indokolatlan áremelést - jelentette ki.

A háborúból és a szankciókból következik valamennyi áremelés, de az áremelések mértéke a boltokban nagyobb volt, mint amekkorát a gazdasági helyzet indokolt, ez pedig árspekuláció és a multik ebben élen jártak.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor szerint a kereskedők tisztességes profitjával szemben ebben az országban senkinek sincs kifogása, de "ami sok, az sok". Kifejtette: mostanra már nagyot vágtak az infláción, de az igazi szép eredmény augusztusban mutatkozik meg, augusztus végére általános vélemény lesz, hogy a kormány el fogja tudni érni az évvégi egy számjegyű inflációt. Azt mondta, az infláció elleni küzdelem után jön a növekedésért folytatott küzdelem, amit össze kell kötni a béremeléssel. Ha nincs növekedés, akkor nem lehet béreket emelni - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a kormány a családokat akarja megvédeni. Fontos, hogy a magyar gazdaság minél hamarabb vissza tudjon térni a háború okozta sokkból a gazdasági növekedés pályájára – fogalmazott. Rámutatott arra is, hogy a jövő évi költségvetés 6 százalékos inflációval számol, de ez akár 5 százalékos is lehet jövőre.

(kormany.hu/MTI)