A kormány célja, hogy az egészségügyi dolgozók megbecsülve érezzék magukat, az orvosok bérét átlagosan 2,2 millió forintra, a szakdolgozókét 800 ezer forintra emelték, megszüntették a hálapénzt. Az anyagi megbecsülésen túl fontos a lakhatás támogatása is, ezért indították el a nővérszállóprogramot. Az államtitkár közölte: a szakdolgozók életkörülményeinek támogatását célzó uniós projekt keretösszege több mint 13 milliárd forint, ebből a veszprémi beruházás 1,7 milliárd forintba került.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése (EFOP-2.2.0-16-2016-00001) című projektje keretében 2018 és 2024 között 13 milliárd forintot fordítottak a kórházak szállóinak felújítására. A beruházás országosan 13 kórházat érintett 15 megvalósítási helyszínen. Ezek egyike volt a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház orvos- és nővérszállója, amelynek felújítási munkálatai 2023 decemberében zárultak le és egy évvel ezelőtt kezdődhetett meg a lakók beköltözése.
A Veszprém, Stromfeld Aurél utca 10. számú épület közel 1,7 milliárd forint ráfordítással vált a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház 21. századi nővérszállójává. A kivitelezés során a meglévő, házgyári paneles technológiával készült 10 emeletes épület teljeskörű belső felújítása, korszerűsítése valósult meg. A felújítással érintett épületrész hasznos alapterülete 4011,7 m2. Az épület teljes elektromos rendszerét kicserélték, a lakásokban villanytűzhelyeket helyeztek el. Az épületben új fűtési hálózatot építettek ki, valamint a vízhálózat cseréje is megtörtént, lakásonként biztosítva a fogyasztás mérését. A meglévő liftek helyett új lifteket építettek be. Az épületbe ágyakat, asztalokat, szerkényeket, székeket vásároltak, külön hazai forrás terhére beépített bútorokkal szerelték fel a lakásokat. Az épület felújításának első üteme 2017-ben egy energetikai korszerűsítés volt. A KEHOP projekt keretében az orvos- és nővérszálló külső hőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat és napelemes rendszert telepítettek. E két projektnek köszönhetően korszerű, 21. századi elvárásoknak megfelelő minőségű lakások állnak a kórház dolgozói rendelkezésére.
A nővérszálló elsősorban a hosszabb távú lakhatási igények kiszolgálását célozza a Csolnoky Ferenc Kórház ápolói, orvosai, rezidensei, gazdasági területeken dolgozói és szerződéssel rendelkező orvostanhallgatók részére. Az épületben található egyszobás és másfél szobás 140 lakás összesen 260 fő elhelyezésére biztosít lehetőséget. Jelenleg 67 lakás van használatban, összesen 115 lakóval.