Ünnepi beszédében dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár kifejtette, hogy augusztus 20-án nem csak az ország születésnapját, az államalapítást ünnepeljük, hanem azokat is köszöntjük, akik tesznek az ország, a nemzet és a haza fennmaradásáért. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarországgal államalapító Szent István óta nem bántak kesztyűs kézzel az évszázadok, azonban a megpróbáltatások és a nehézségek ellenére augusztus 20-án minden állampolgár büszkén ünnepelheti a hazaszeretetet, az összetartozást. A miniszterhelyettes kiemelte, államalapításunk óta, több mint ezer éve minden generáció hozzájárult ahhoz, hogy országunk szabad és független maradjon. Rétvári megköszönte a köz szolgálatában állók áldozatvállalását, a hivatásuk gyakorlásával járó rengeteg lemondást. Hangsúlyozta, munkájukkal nem a maguk érdekeit, hanem mások biztonságát, egészségét, fejlődését segítették, sokszor saját életüket is kockáztatva védik az állampolgárokat, a hazát. Rámutatott: napjainkban különösen fontos feladatot látnak el azok, akik a haza védelmére esküdtek fel, s azért dolgoznak, hogy Európában minél hamarabb béke legyen, elhalkuljanak a fegyverropogás, a háború hangjai.

Az elismerések átadását követően dr. Pintér Sándor köszöntőjében kiemelte, a Belügyminisztériumhoz tartozó valamennyi területről volt kitüntetett, akik az elismerést hosszú évtizedek alatt végzett munkájukért vehették át, illetve akik saját életüket kockáztatva hatalmas bátorságról tettek tanúbizonyságot, amikor tettükkel mások életét mentették meg.

Az augusztus 20-ai kitüntetettek névsora ide és ide kattintva érhető el.

(Belügyminisztérium)