Fotó: kormany.hu

Kossuth-nagydíjat kapott:

MÉCS KÁROLY a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű művészi pályafutása során nyújtott, a színházi szakma nagyrabecsülését és a közönség szeretetét egyaránt elnyerő színpadi szerepformálásai, valamint szépirodalmi klasszikusaink filmes adaptációiban nyújtott felejthetetlen, generációk számára meghatározó élményt jelentő alakításai elismeréseként.

 

Kossuth-díjat kapott:

CSEKE PÉTER Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színművész, rendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, több mint négy évtizedes művészi pályafutása, a szakma és a közönség körében is méltán sikeres színészi, valamint a magyar színházművészetet sokoldalúan, magas színvonalon szolgáló, keresztény szellemiségű művészetpedagógiai és színházvezetői munkája elismeréseként;

CSÍKY ANDRÁS Jászai Mari-díjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során az erdélyi magyar színházművészetben művészként és tanárként betöltött jelentős szerepe, valamint a magyar, illetve a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott megrendítő alakításai elismeréseként;

FRENÁK PÁL Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során hazánk egyik korszakalkotó koreográfusaként itthon és a világ legrangosabb színpadain aratott sikerei, valamint a kortárs magyar táncművészetet egyedülálló módon formáló és gazdagító, nemzetközileg is elismert előadóművészi, illetve táncpedagógusi munkája elismeréseként;

GULYÁS GYULA Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, fél évszázados művészi pályafutása során megalkotott, fontos társadalmi kérdéseket feszegető, a nézőket önismeretre, bátor szembenézésre és megalkuvás nélküli számvetésre tanító, új vizuális megoldásokat alkalmazó, egyéni hangvételű dokumentum- és játékfilmjei elismeréseként;

GULYÁS JÁNOS Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, fél évszázados művészi pályafutása során megalkotott, fontos társadalmi kérdéseket feszegető, a nézőket önismeretre és árnyalt gondolkodásra tanító, a művészeti, történelmi és közéleti témákat a kitaszítottak sorsa iránti érzékenységgel bemutató dokumentum- és játékfilmjei elismeréseként;

HARSÁNYI GÁBOR kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, író, érdemes művész Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott, színpadon, mozivásznon és tévéképernyőn egyaránt kiemelkedő, felejthetetlen alakításai, valamint karakteres hangjával számos külföldi produkció művészi színvonalát emelő szinkronszínészi tevékenysége elismeréseként;

KELLER ANDRÁS Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, érdemes művész, a Keller Vonósnégyes alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója és vezető karmestere Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a kamaramuzsikát és a kortárs zenét is elhivatottan közvetítő, világszerte elismert előadó-művészete, valamint sikeres zeneigazgatói, oktatói és kultúraszervezői tevékenysége elismeréseként;

DR. LOVÁSZ IRÉN népdalénekes, néprajzkutató, érdemes művész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézetének egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a népművészet identitásmegőrző szerepe mellett a népdaléneklés lélekgyógyító és közösségformáló erejét is elhivatottan hirdető, kiemelkedő előadóművészi, kutatói és pedagógiai életműve elismeréseként;

NAGY BÁLINT Ybl Miklós-díjas építész Magyarország számára kivételesen értékes, a magyar építőművészetet egyedi stílusú alkotásaival gazdagító, sokoldalú tervezőművészi pályája, valamint a hazai és egyetemes építészeti kultúra szervezésében, illetve az építészek közösséggé formálásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként;

NAGY FERÓ énekes, zeneszerző, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása során a magyar rockzenei élet emblematikus alakjaként egyedi stílusával generációk ízlését formáló és a rendszerváltoztatás korának fontos témáit a zene nyelvén megszólaltató, sokoldalú előadó-művészete elismeréseként;

PÁRKÁNYI RAAB PÉTER Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész Magyarország számára kivételesen értékes, a klasszikus európai, illetve a legnemesebb nemzeti hagyományokat innovatív látásmóddal ötvöző művészi pályafutása, finoman megmunkált kisplasztikákat, látványos kiállítótermi kompozíciókat és monumentális köztéri szobrokat is magába foglaló alkotóművészete elismeréseként;

SZARVAS JÓZSEF Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott, a tragikus és a komikus figurákat egyaránt hitelesen megjelenítő színpadi, illetve filmes alakításai, valamint a magyar kulturális életet számos területen gazdagító, jelentős közösségteremtő tevékenysége elismeréseként;

TÁTRAI TIBOR "TIBUSZ" Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, érdemes művész, a Tátrai Band, a Magyar Atom, a Latin Duó, a Boom Boom és a Tátrai Trend zenekarok alapítója és vezetője Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása, a magyar könnyűzenei életben egyedülálló, virtuóz gitártechnikájával, valamint a bluestól a jazzen át a latin zenéig számos műfajt magába foglaló, stílusteremtő előadó-művészete elismeréseként;

TURI ATTILA Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során Makovecz Imre szellemi örökségét méltó módon folytató, a hagyományok megőrzését a jelenkor igényeivel harmonikusan ötvöző, az organikus építészet mestermunkáinak számító, formagazdag alkotásokat felvonultató, kimagasló színvonalú tervezői életműve elismeréseként;

VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, műfordító, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során megalkotott, a kárpátaljai magyarság nemzettudatát erősítő művei, szenvedélyes hangvételű, gazdag képi és formavilágú lírai alkotásai, kordokumentumként is szolgáló, egyszerre drámai és humoros, önéletrajzi ihletettségű regényei, valamint sokoldalú néprajzi gyűjtői, műfordítói és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként.

Széchenyi-nagydíjat kapott:

DR. DÁVID KATALIN Széchenyi-díjas művészettörténész, művészeti író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű tudományos pályafutása során a hazai egyházi múzeumok és gyűjtemények megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, különböző kultúrákon, illetve vallásokon átívelő, szakrális tárgyú művészettörténeti könyvei és esszéi, valamint Európa-szerte elismert tudományszervezői és kiállításrendezői munkája elismeréseként.

 

Széchenyi-díjat kapott:

DR. CSANÁDY LÁSZLÓ orvos-biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének igazgatója, Biokémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának ösztöndíjas kutatójaként végzett kiemelkedő színvonalú munkája, valamint a sejtekben található ioncsatornák vizsgálata terén elért eredményei elismeréseként;

DR. DUNAI LÁSZLÓ építőmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának dékánja, Hidak és Szerkezetek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az acél- és öszvérszerkezetek méretezéselmélete, illetve tervezési metodikájának kidolgozása terén végzett, nemzetközileg is jelentős tevékenysége, valamint Budapest főváros történelmi hídjainak és acélszerkezeteinek felújításában vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként;

DR. HALMAI PÉTER közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara Közgazdaságtan Tanszékének, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara Közpénzügyi Tanszékének egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a nemzetközi, illetve az összehasonlító gazdaságtan, a makroökonómia, valamint az agrár-közgazdaságtan területén végzett kiemelkedő tudományos munkája, különösen az európai integráció makroökonómiai összefüggéseinek vizsgálatában elért eredményei elismeréseként;

DR. KARIKÓ KATALIN kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a gyógyszerkutatás és -gyártás területén elért, világszerte kiemelt jelentőségű eredményei, valamint a koronavírus-világjárvány leküzdéséhez az első, klinikailag is bizonyítottan hatásos ellenszer kidolgozásával hozzájáruló, korszakalkotó munkája elismeréseként;

DR. KEMÉNY LAJOS FERENC Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a bőr és a mikrobák közti kommunikációban központi szerepet játszó mechanizmusok feltárása, illetve a bőrbetegségek kezelésére szolgáló, új fényterápiás eljárások kidolgozása terén elért eredményei, valamint a bőrgyógyászat és a klinikai immunológia oktatásában végzett magas színvonalú munkája elismeréseként;

DR. MERKELY BÉLA kardiológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Tanszékének, valamint Sportorvostan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során elért, nemzetközileg is nagyra értékelt kardiológiai kutatási eredményei, elhivatott oktatói munkája, valamint kiemelkedően eredményes intézményvezetői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként;

DR. MESTERHÁZY ÁKOS FERENC agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. kutatóprofesszora, a korábbi Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Növényvédelmi Intézetének volt egyetemi magántanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a növénypatológia és -nemesítés területén elért kiemelkedő, nemzetközi szinten is jelentős eredményei, valamint a búzában, illetve a kukoricában felhalmozódó mikotoxin méreganyag mennyiségének csökkentését célzó védekezési stratégia kidolgozójaként végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként;

DR. PERCZEL ANDRÁS okleveles vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Szerves Kémia Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a fehérjekémia és a szerkezeti biológia területén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, valamint iskolateremtő kutatói-oktatói tevékenysége elismeréseként;

DR. POÓR GYULA Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, valamint az Országos Mozgásszervi Intézet főigazgató főorvosa, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a csontritkulás, illetve az ízületi gyulladások kutatása és gyógyítása terén elért rendkívüli eredményei, valamint a Nemzeti Osteoporosis Program kidolgozásában vállalt kimagasló szerepe elismeréseként;

DR. PROKOPP MÁRIA művészettörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritája Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az egyetemes és a magyar művészettörténet területén folytatott kiemelkedő színvonalú munkája, mély hivatástudatát megfellebbezhetetlen szakmai tudással ötvöző, könyvek, publikációk és ismeretterjesztő előadások sorát felvonultató életműve elismeréseként;

DR. SZABÓ GYÖRGY fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tudományos tanácsadója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az evolúciós játékelméletek kidolgozásában, illetve társadalmi problémákra történő alkalmazásában, valamint a komplex rendszerekben önszerveződést eredményező kölcsönhatások azonosításában elért, világviszonylatban is kimagasló eredményei elismeréseként;

DR. SZAKÁLY SÁNDOR történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Történeti Tanszékének egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a történettudomány területén végzett több évtizedes, kiemelkedő jelentőségű kutatói munkája, különösen hazánk 1919 és 1945 közötti történelmi eseményeinek, illetve a korszak politika- és sporttörténetének kutatásában elért eredményei elismeréseként;

DR. SZOVÁK KORNÉL Fraknói Vilmos-díjas klasszika-filológus, középkorkutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történettudományi Intézete Medievisztika Tanszékének egyetemi docense Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az ókori, illetve középkori magyar történelem írott forrásainak kutatása, feltárása és kiadása területén végzett értékőrző munkája, valamint a nemzetközi tudományos együttműködés keretében megvalósuló A magyarországi középkori latinság szótára című kötet elkészítésében vállalt kimagasló szerepe elismeréseként;

DR. SZÖLLŐSI JÁNOS vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Biofizikai és Sejtbiológiai Intézete Biofizikai Tanszékének egyetemi tanára Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a sejtmembránon keresztül lejátszódó jelátviteli folyamatok modern biofizikai módszerekkel történő vizsgálata terén elért kutatási eredményei, valamint a biofizikai, illetve sejtbiológiai oktatásban végzett magas szintű munkája, továbbá kiemelkedő tudományszervezői tevékenysége elismeréseként.

Fotó: kormany.hu

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta:

DR. ARSENIOS KARDAMAKIS, Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus és Magyarország közötti párbeszéd elmélyítésében vállalt szerepe, valamint a hazai görög nemzetiség megmaradását és a görög ortodox identitás megerősítését mindenekelőtt az egyházi oktató-nevelő tevékenység kiszélesítésével szolgáló önzetlen munkája elismeréseként;

BÍRÓNÉ KELETI ÁGNES, a nemzet sportolója, ötszörös olimpiai bajnok tornász, edző, nemzetközi versenybíró, minden idők legeredményesebb magyar tornászaként aratott világraszóló sikerei, példaértékű sportolói, edzői és tanári pályafutása elismeréseként;

PÁSZTOR ISTVÁN, a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a vajdasági magyarság érdekében több évtizede fáradhatatlanul végzett szolgálata, valamint a magyar-szerb megbékélési folyamatban, illetve a két ország kapcsolatrendszerének megerősítésében betöltött példaértékű szerepe elismeréseként;

SZAKONYI KÁROLY a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró a XX. századi, illetve a kortárs magyar irodalmat egyedülálló módon gazdagító életműve, az önmagát és élethivatását kereső embert közvetlen elbeszélői hangon, kivételes erkölcsi érzékenységgel ábrázoló prózai és drámai alkotásai, valamint a magyar nyelv és kultúra ápolását szolgáló értékőrző kulturális közéleti tevékenysége elismeréseként;

 

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta:

DR. ÁDÁM VERONIKA Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája az idegek oxidatív károsodásának kutatása területén végzett több évtizedes, nemzetközileg is elismert munkája, valamint tudományos közéleti szerepvállalása elismeréseként;

BÁLINT-BENCZÉDI FERENC, a Magyar Unitárius Egyház püspöke az egyetlen magyar alapítású keresztény egyház főpásztoraként a teljes magyar unitárius közösséget építő és az erdélyi magyarság fennmaradását szolgáló tevékenysége elismeréseként;

GEORGE F. HEMINGWAY, a Hemingway Group elnöke, tulajdonosa a magyar labdarúgósport fejlesztésében, különösen a Budapest Honvéd FC megmentésében, valamint az egyik legkiemelkedőbb magyar utánpótlásközpont, a Magyar Futball Akadémia létrehozásában vállalt szerepe elismeréseként;

DR. NAGY JÁNOS Széchenyi-díjas agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézetének egyetemi tanára, az egyetem korábbi rektora az agrár-felsőoktatás területén folytatott több mint négy évtizedes, kimagasló színvonalú kutatói és oktatói munkája, valamint a Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi elismertségét erősítő, sikeres intézményvezetői tevékenysége elismeréseként;

DR. NAGY RÓZA, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója és korábbi főigazgatója, volt közigazgatási államtitkáhazánk sikeres gazdasági folyamatainak megvalósítását szolgáló kimagasló szakmai pályafutása, valamint a köz szolgálatában végzett magas színvonalú munkája, illetve széles körű társadalmi szerepvállalása elismeréseként;

DR. VISEGRÁDY ANTAL ANDRÁS jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa részére a jogtudomány számos területére kiterjedő közel öt évtizedes, hazai és nemzetközi szinten egyaránt nagyra becsült kutatói-oktatói munkája, valamint hiánypótló tankönyvek és publikációk sorát magába foglaló, nagy hatású tudományos életműve elismeréseként.

Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült:

DR. CSER ÁGNES a Hetedik Szövetség elnöke, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnöke, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, több évtizeden át elkötelezetten végzett, példaértékű közéleti és érdekképviseleti tevékenysége elismeréseként;

KARDOS IVÁN PÉTER a Budapesti Zsidó Hitközség Zuglói Templomkörzete főrabbija, az Új Élet című újság főszerkesztője, a magyarországi zsidó közösség érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként;

LEZSÁK SÁNDORNÉ a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója, a Kárpát-medence magyar nemzeti és helyi értékeinek megőrzését és ápolását sokoldalúan szolgáló, több évtizedes tevékenysége elismeréseként;

 

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült:

DR. BÁTAI MÁRIA nyugalmazott gyermekorvos, címzetes főorvos, a Pakson élő gyermekek és fiatalok gyógyítása, illetve egészségének megőrzése érdekében végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként;

DÁNYI GÁBOR ZOLTÁN a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős korábbi helyettes államtitkára, hazánk fejlesztéspolitikáját szolgáló kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként;

DR. GYURÁCZ FERENC író, a Vasi Szemle nyugalmazott főszerkesztője, a Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője, a Vasi Szemle című tudományos és kulturális folyóirat főszerkesztőjeként végzett példaértékű munkája, valamint könyvkiadói tevékenysége elismeréseként;

H. NÁNDORI KLÁRA Ybl Miklós-díjas építészmérnök, a déBert Építészek Kft. ügyvezetője, számos műemlék épület igényes felújítását, illetve rekonstrukcióját magába foglaló, több évtizedes munkája elismeréseként;

KALMÁR MIKLÓS építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke címzetes egyetemi tanára, az építészetelmélet, illetve a műemlékfelmérés és -tervezés területén végzett közel fél évszázados kutatói-oktatói és szakmai munkája elismeréseként;

LUCZA GYULA építész, műszaki ellenőr, a Magorkút Kft. ügyvezetője,hazánk épített kulturális örökségének megőrzését és gazdagítását szolgáló több évtizedes, magas színvonalú munkája elismeréseként;

DR. MEZŐS TAMÁS építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kara Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke egyetemi tanára, az M&M Architektész Építésziroda Kft. ügyvezetője, vezető tervezője, a hazai műemlékvédelem területén végzett több évtizedes, kiemelkedő oktatói és vezetői munkája, különösen a műemlékvédelmi szakmérnökök képzésében végzett tevékenysége elismeréseként;

NAGY GYULA okleveles gépészmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, a hazai mérnöktársadalom érdekében végzett munkája, valamint a kormányzati energetikai projektek szakmai támogatásában és a köztestületek eredményes együttműködésének előmozdításában vállalt szerepe elismeréseként;

ÓNODI-SZABÓ LAJOS építészmérnök, a Bicske Építő Kft. ügyvezetője, vezető tervezője, hazánk épített kulturális örökségének megőrzését szolgáló szakmai tevékenysége, valamint számos református szakrális és oktatási épület tervezését magába foglaló, magas színvonalú munkája elismeréseként;

DR. SÁRINGER JÁNOS történész, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kara Nemzetközi Kapcsolatok Tanszéke egyetemi docense, a Budapesti Gazdasági Egyetem Társadalomtudomány és Pedagógia Intézete vezetője, az egyetemes, illetve a magyar külpolitika- és diplomáciatörténet területén folytatott, különösen az Antall József vezette kormány külpolitikáját és diplomáciáját bemutató munkája, valamint a hiánypótló Diplomáciai lexikon összeállításában vállalt szerepe elismeréseként;

SZANISZLÓ RÓBERT nyugalmazott mérnök, több évtizedes, magas színvonalú oktatói tevékenysége, valamint a műszaki szakképzés fejlesztésében vállalt meghatározó szerepe elismeréseként;

WÉBER LÁSZLÓ okleveles építészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docense, a Wéber és Társa Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, a hazai építőipar területén végzett több évtizedes, eredményes munkája, valamint a mérnöki kamarai mesteriskolák megszervezésében, illetve a mérnökök továbbképzésében vállalt szerepe elismeréseként;

Fotó: kormany.hu

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült:

DR. BOZÓ ANDREA a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatala nyugalmazott vezetője, a közigazgatásban végzett magas színvonalú munkája, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként;

DOBÓKŐI GYÖRGY a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya nyugalmazott vezetője, a közigazgatásban közel négy évtizeden át végzett, magas színvonalú szakmai munkája, valamint vezetői tevékenysége elismeréseként;

KLOÓ JÓZSEFNÉ a Fejér Megyei Kormányhivatal Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztálya korábbi vezetője, gazdasági vezetője, a köz szolgálatában közel négy évtizeden át végzett színvonalas munkája elismeréseként;

SEBŐ ZOLTÁN a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. projektiroda vezetője, a Puskás Aréna megépítése során végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként;

TÓGYER LAJOS a Tógyer & Son Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. ügyvezető igazgatója, a tiszaújvárosi Veronika Hotel és Étterem tulajdonosa, a hazai idegenforgalom és vendéglátóipar területén végzett több mint négy évtizedes szakmai munkája, valamint Tiszaújváros társadalmi életében betöltött szerepe elismeréseként;

 

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült:

GAZDAG FERENC a Pusztahencsei Népfőiskola vezetője, a Györkönyi Német Nemzetiségi Általános Iskola tanára, a Pusztahencsén és környékén élők továbbképzését szolgáló munkája, valamint közösségépítő tevékenysége elismeréseként;

JOÓ KINGA a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnökhelyettese, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja, a civil közösség érdekében hazai és nemzetközi szervezetekben végzett kimagasló munkája elismeréseként;

JUHÁSZ ATTILA a Piramis Építőház Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Göd város társadalmi életében vállalt szerepe, példaértékű közösségépítő tevékenysége elismeréseként;

KÁLDI ATTILA a Southendi Magyar Közösség elnöke, a Magyarok Angliai Országos Szövetsége titkára, az Egyesült Királyságban működő magyar civil szervezetek összefogása, valamint a hétvégi magyar iskolák helyzetének stabilizása érdekében végzett munkája elismeréseként;

DR. KÁLLAI ÉVA a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. közjogi és közkapcsolati főigazgatója, eredményes szakmai és vezetői munkája elismeréseként;

KÁROLY JÁNOS karnagy, zeneszerző, zongoratanár, a Paksi Városi Vegyeskar alapítója, Paks város kulturális életében betöltött szerepe, valamint a zongorahangoló-mesterség régi hagyományának megőrzését szolgáló munkája elismeréseként;

MÁTYÁS SÁNDOR GYÖRGY a Gloria Victis Közhasznú Alapítvány elnöke, magas színvonalú társadalmi munkája, valamint a kommunista diktatúra áldozatai emlékének megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként;

SEIDL TIBOR MARCEL építőmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara Tudásközpontja vezetője, a kamarai tudásközpont vezetőjeként a mesteriskolák megszervezése, a mérnökök továbbképzése, valamint a képzési rendszer fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;

SULYÁN PÁL mestercukrász, a Sulyán és Fiai Kft. ügyvezető igazgatója, nemzetközi és hazai versenyeken elért eredményeivel a tradicionális magyar cukrászat hírnevének erősítéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként;

 

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült:

BALÁZS GITTA a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya nyugalmazott kormánytisztviselője, a közigazgatásban végzett több évtizedes, különösen a fiatalok pályaválasztását segítő, magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként;

Fotó: kormany.hu

A Magyar Szent István Rend kitüntetésében részesült:

DR. LOVÁSZ LÁSZLÓ Abel-díjas, Széchenyi-nagydíjas és állami díjas matematikus, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusa, kutatói pályafutásáért magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeiért, oktatói munkásságáért, valamint a tudományos ismeretterjesztésben vállalt kimagasló szerepe elismeréseként;

DR. VIZI E. SZILVESZTER Széchenyi-nagydíjas és Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi elnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet professor emeritusa, kutatói pályafutásáért magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeiért, oktatói munkásságáért, valamint a tudományos ismeretterjesztésben vállalt kimagasló szerepe elismeréseként;

(kormany.hu)