Akkor lehet enyhíteni a járványügyi intézkedéseken, ha tartósan csökken a fertőzöttek száma, illetve sikerül növelni az átoltottságot úgy, hogy az garanciát jelentsen a veszélyeztetettek körében – jelentette ki Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.  Már javulnak az adatok, de még elegendő mértékben, és minden lehetséges helyről próbálunk vakcinát vásárolni. 

 

 

Hetente 100 ezer alatt a beérkező vakcinamennyiség

Eddig összesen 19,7 millió oltóanyagot kötöttünk le 5 gyártócégnél, de az Európai Uniós oltóanyagszállítási gyakorlata lassú, az unión kívüli országokban korábban indult az oltás és jóval több embert oltottak be. Az EU-ból 129 ezer ember beoltására elég vakcina érkezett hazánkba, 96 ezer embert oltottunk be eddig. A heti beérkező vakcinamennyiség 100 ezer alatt van, miközben legalább 3 millió embert kellene beoltanunk - a 60 év felettieket, illetve a súlyos krónikus betegségben szenvedőket –, ami ezzel az ütemezéssel 30 hétig elhúzódna. Ezért akarunk máshonnan is vakcinát szerezni, a legnagyobb esély az eddig hatékonynak bizonyult kínai Sinofarm oltóanyagának elérésére van. Gyakorlatilag megállapodtunk és az első akár egymillió adagos szállítmány már csak a magyar gyógyszerészeti intézet engedélyére vár. 

 

Fotó: Vadnai Szabolcs/kormany.hu

Minden kormánytag beoltatja magát

Az oltási terv működik, egyetértés van abban, hogy előbb a frontvonalban védekezőket, az egészségügyi dolgozókat oltjuk be, aztán a szociális otthonok lakóit és munkatársait, majd a krónikus betegeket. A kapacitás adott, napi félmillió embert be tudnánk oltani, ha lenne elég vakcina, tehát két hét alatt végeznénk  az oltással. 

A kormány egyértelműen oltáspárti, minden kormánytag be akarja oltani magát, a miniszterelnök is. Hamarosan kampányt indítunk az oltás népszerűsítéséért. Az védőoltás önkéntes, később sem lesz kötelező, jelentkezni kell rá, a regisztrációval tudunk folyamatosan kapcsolatot tartani az emberekkel.

A baloldal felelőtlen az oltásellenes kampányával, mert csak akkor tudjuk mielőbb magunk mögött hagyni a válságot, ha sikerül védelmet biztosítani a veszélyeztetetteknek a vírussal szemben. 

(kormany.hu)