Az álláskeresők száma 2022 májusában rekordalacsony szintre csökkent, majd további mérséklődéssel egész nyáron 230-231 ezer fő körül alakult. A szeptemberi adat kismértékű növekedést mutat a közfoglalkoztatottak kifutó, megújítandó szerződései miatt, de még ezzel együtt is a valaha volt hatodik legkedvezőbb érték. A kormány egyértelmű vállalása, hogy a vírusválság sikeres kezelése után az újabb kihívásoktól is megvédi a magyar munkahelyeket.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése szerint szeptemberben 238 242 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon. 2021 azonos időszakához képest ez több mint 12 ezer fős csökkenést, a megelőző hónapok mutatóihoz viszonyítva azonban némi emelkedést jelent. A közfoglalkoztatásban a legutóbb tél végén, tavasz elején megkötött féléves szerződések a nyárutó, őszelő idején szűntek meg. Ahogy a korábbi évek tapasztalatai mutatják, megújításukig a regisztrált álláskeresők száma szezonális hatásként rendszerint megnövekszik.
A foglalkoztatás csúcsra jár hazánkban: idén nyáron esett meg először, hogy három teljes hónapon át 4,7 milliónál többen dolgoztak Magyarországon. A munkanélküliségi ráta 2010 óta nagyjából a harmadára csökkent, az uniós átlagnak hozzávetőleg a fele.
Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár kiemelte: „Az álláskeresők munkába állását Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részében ösztönzi a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása. Az augusztusban elindított program legfeljebb fél évre vállalja át részlegesen a bruttó bért és a szociális hozzájárulási adót a munkáltatótól. Mások mellett célzottan segíti a pályakezdők, megváltozott munkaképességűek vagy kisgyermekesek elhelyezkedését is. Mostanáig több mint 5600 vidéki álláskereső után kértek mintegy 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a cégek. A havonta akár 150 ezer forintos állami hozzájárulást eddig több mint 3800 fő felvételéhez ítélték meg 3,2 milliárd forint értékben.”