Fotó: kormany.hu

- Miért a vakcina a leghatékonyabb eszköz a koronavírus ellen?  

- A koronavírus-járvány elleni védettséget alapvetően két módon tudjuk megszerezni. Az egyik lehetőség az, ha átesünk a betegségen. A másik módja, ha valamilyen vakcina segítségével, azaz védőoltással a szervezetünk megfelelő immunválaszt tud generálni, és ezzel egy esetleges fertőzés esetén biztosítja a védelmet. Az első lehetőségnek, az átfertőzöttségnek nagyon komoly ára van, hiszen sok honfitársunk súlyosan megbetegszik, sőt halált is okozhat a vírus. Ez jól látható a naponta közölt adatokból. Ezért egyértelműen kijelenthető, hogy hatékonyan és biztonságosan csak oltással lehet védekezni a koronavírus ellen.

- Mit jelent és miért fontos az elegendő mértékű átoltottság? 

- Az átoltottságra azért van szükség, hogy a járványt meg tudjuk állítani. - Van egy természetes átfertőzöttség, amelynek az aránya nagyjából becsülhető, körülbelül 25 százalékkal számolok. S ehhez jön hozzá az átoltott populáció nagysága. Ha ez a kettő együttesen eléri a 60-70 százalékot, akkor a járvány magától megáll. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy azok a személyek, akik nem oltatják be magukat, bárhol tartózkodva védettek lennének, de a közösség, mint egy nyáj, az adott területen védeni fogja őket a megbetegedéstől. Éppen ezért mindenkit arra bíztatok, hogy vegyenek részt abban a nyájban, és biztosítsák mindenki számára saját maguk révén a nyájimmunitást, azaz minél többen igényeljék a védőoltást. Ezzel nem csak közvetlen hozzátartozóiknak, hanem maguknak is mindenképpen előnyt tudnak szerezni.

- Jár-e veszéllyel a védőoltás? 

- Az esetleg fellépő oltási reakcióktól nem kell tartani, a vírusfertőzés viszont súlyos egészségkárosodással, akár halállal is végződhet. Az oltás ma nagyon modern technológián alapszik. Minden oltásnak van reakciója, ami azt jelenti, hogy a szervezet immunrendszerét beindítja. Ennek következtében érezhetünk bőrpírt, hidegrázást a beadását követően. Jelentős szövődményeket viszont nagyon ritkán találunk, azok is gyógyíthatóak. Ezzel szemben sajnos a Covid-19 fertőzésnek súlyos következményei vannak: lélegeztetőgépre kerülhet a beteg, halált is okozhat a vírus, de ennél enyhébb esetekben is számos szervi elégtelenséggel, adott esetben hosszan tartó betegséggel járhat. Mindezt nem lehet összehasonlítani bármely vakcinának az esetleges minimális, úgynevezett oltási reakciójával.

- Mit érdemes tudni az egyes vakcinatípusokról?

- Többféle technológiával készülnek oltóanyagok és mindegyik hatékony, megfelel a követelményeknek. Közel százéves hagyománya van a védőoltásnak, és eddig a történelemben csak biztonságos vakcinák voltak. A technikai fejlődés a reakció gyorsaságát tudja javítani. Az a cél, hogy ha kitör egy világjárvány, akkor ne legyen szükség évekre, vagy akár csak egy évre, hanem hónapokon belül ki tudjuk fejleszteni a hatékony védőoltást a vírusfertőzés ellen. Ennek a lehetőségét teremtik meg a legkorszerűbb technológiák, így például a hírvivő RNS típusú vakcinák, amilyen a Pfizer és a Moderna készítménye. Nem a gyártó országok alapján kell vizsgálni a különböző oltóanyagokat, hiszen a hatásmechanizmus a meghatározó, amivel védi a szervezetet a fertőzés ellen. Ismerünk nagyon hatékony nyugat-európai védőoltást, amely hasonlóan az orosz Szputnyikhoz egy adenovírusba csomagolja a Covid-19 nagyon fontos fehérjéinek minformációját.  Ezek a gyógyszergyárak együtt is dolgoznak a vakcinák fejlesztésén. Kínában legalább ötfajta vakcina létezik, köztük a jól bevált, hosszú idő óta alkalmazott és ma is használatos elölt vírust tartalmazó. Ilyen technológián alapszik az influenza oltás is.   

- Mekkora a vakcinák hatékonysága? 

- Minden vakcina hatékony, amelyet jelenleg a klinikai gyakorlatban használnak. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO definíciója 50 százalékos hatékonyságot ír elő, ugyanakkor lényeges tisztázni, hogy mit jelent ez az arányszám. Az a kérdés, hogy elkapja-e az ember azt a vírust, és kimutatható lesz a szervezetében, vagy a vírus által okozott megbetegedés súlyos szövődményeket okoz? A legújabb, jelenleg is használatos oltás 50 és 100 százalék közötti klinikai sikerességet tud mutatni, de a szövődményes esetek megelőzésében a vakcinák szinte egyenrangúak, mintegy 95-100 százalékos védettséget adnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valakit nyálkahártya-szinten megfertőz ez a vírus, akkor sem jut be a szervezetbe, s ennek következtében nem fog súlyos betegséget okozni.

 

(kormany.hu)