"Engem a mai találkozó arról győzött meg, hogy Visegrád él, Visegrád fontos. Különbségeinket kellő tisztelettel tudomásul tudjuk venni, még ha vitatjuk is egymás álláspontját. A közös ügyekben pedig tovább erősítjük az együttműködést. Magyarország erre készen áll" - mondta a kormányfő.

Egyetértés volt abban, hogy Oroszország támadása Ukrajna ellen a nemzetközi jog durva megsértése volt és abban is egyetértünk, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége. És segíteni is kell Ukrajnának, ez a helyes magatartás - tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a véleménykülönbség ott van a V4-ek között, hogyan lehet jól segíteni Ukrajnát. "A magyar álláspont világos: nem küldünk fegyvert Ukrajnába, se katonával, se katona nélkül, viszont ezen kívül minden segítséget megadunk" - hangsúlyozta, kiemelve a humanitárius segítséget vagy az ukrán menekültek befogadását.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A miniszterelnök szerint az ukránoknak nyújtandó segítséget érintő véleménykülönbségek ellenére is van értelme a visegrádi együttműködés folytatásának. Több olyan témát is említett, amelyekben sikeres a visegrádi országok együttműködése. Ilyen például az illegális migráció kérdése, ahol a kvótaügy nem került le a napirendről, s továbbra is érdemes együttműködni ezen a területen.

"Együttműködésünk nélkül ma a migránsok tízezrei vagy százezrei járkálnának országaink területén" - jegyezte meg Orbán Viktor.

A cseh, a lengyel és a szlovák miniszterelnök szintén elismerte a véleménykülönbségeket, de a visegrádi együttműködés folytatása mellett foglalt állást.

(kormany.hu)