„Egy olyan világban, amelyet számos válság jellemez, az éghajlatváltozástól kezdve az élelmezési bizonytalanságig, mezőgazdasági és élelmezési rendszereinknek alkalmazkodniuk és fejlődniük kell, hogy ellenállóbbá, méltányosabbá és fenntarthatóbbá váljanak, ebben a törekvésben pedig a tudomány és az innováció a legerősebb szövetségesünk.” – hangsúlyozta dr. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Európai és Közép-Ázsiai Regionális Tudomány és Innováció Hetén.

A helyettes államtitkár beszámolt Magyarország elkötelezettségéről a kutatás és a technológia fejlesztése iránt, valamint, hogy hazánk nagy hangsúlyt fektet a precíziós gazdálkodásra és az agrár-élelmezési rendszerek digitalizációjára, amelyeknek köszönhetően több és jobb minőségű adat áll a rendelkezésünkre, így csökkenthető a termelési kockázat és a mezőgazdasági termelés ökológiai lábnyoma, növelve egyúttal a hatékonyságot és a versenyképességet.

Dr. Ökrös Oszkár aláhúzta, hogy nyilvánvalóan elértük a meglévő rendszereink határait, a környezeti, demográfiai, szociális kihívások pedig még erőteljesebbek és még összetettebbek, ezért az egyedüli lehetőség, hogy új alapokon új megoldásokkal próbáljuk a jövő élelmiszerszükségletét immár fenntartható módon biztosítani. A tudomány, innováció és szakpolitika közötti őszinte és bátor párbeszéd tehát kulcskérdés ahhoz, hogy felelős és hatékony döntéseket lehessen hozni az élelmezési rendszerek jö

(AM Sajtóiroda)