Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján példaként saját országgyűlési képviselői választókerületének legnagyobb városát, Ajkát említette. Szavai szerint a település, melyet "időtlen idők óta" szocialista polgármester irányít, az elmúlt egy, másfél évben csaknem 7 milliárd forint fejlesztési forrást kapott.
A politikus elmondta, az év elején alakult Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium az európai uniós források felhasználása és a területfejlesztés szakpolitikai kereteinek kialakítása mellett a területi közigazgatással - a kormányhivatalokkal, járási hivatalokkal, kormányablakokkal -, valamint az önkormányzati igazgatással is foglalkozik.
Navracsics Tibor közölte, január elejétől ezért minden vármegyében egyeztet a főispánokkal, a járási hivatalok vezetőivel, illetve az adott térség politikai életének meghatározó szereplőivel - országgyűlési képviselőkkel, a vármegyei közgyűlések elnökeivel, a megyei jogú városok polgármestereivel -, hogy így térképezze föl, mely problémák megoldásába kell bekapcsolódni.
A sajtótájékoztatót megelőzően mások mellett Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) hódmezővásárhelyi polgármesterrel, valamint Nagy Sándor (Momentum) szegedi városfejlesztési alpolgármesterrel találkozott - közölte.
A miniszter közölte: az önkormányzati vezetőkkel egyetértve szeretné, hogy Csongrád-Csanád vármegye prosperáló, a növekedés élén álló térséggé váljon. A Dél-Alföldre - ugyan kisebb mértékben mint a Dél-Dunántúlra - igaz, hogy az elmúlt 30 évben nem tudta beteljesíteni azokat a lehetőségeket, melyek rendelkezésre álltak - tette hozzá.
Navracsics Tibor bízik benne, hogy ebben változást hoznak az iparpolitikai döntések, így a BYD Szegeden megvalósuló autógyára, mely a város és környéke közlekedési infrastruktúrájának óriási fejlesztését igényeli. A már megvalósult olyan beruházások, mint az autópályák, a Hódmezővásárhely-Szeged között járó vasútvillamos, a tram-train vagy a Szeged és Szabadka közötti vasúti kapcsolat helyreállítása. Erre rákapcsolódva készíti el a minisztérium a dél-alföldi komplex fejlesztési tervet.
A miniszter úgy fogalmazott, nem volt egyetértés a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános iskola és gimnázium építési tervének ügyében. Mint mondta, a szegedi oktatási beruházás - amely idestova hat éve, 2018 óta élő terv - meg fog valósulni.
Navracsics Tibor kérdésre válaszolva közölte, az Erasmus- és Horizont-források ügyében várják, hogy az Európai Bizottság "befejezze a karácsonyi szünetet" és válaszoljon a magyar kormány novemberben átadott levelére, így tovább lehessen lépni és meg lehessen egyezni.
A miniszter hangsúlyozta, a kormány nagyon szeretne megegyezni, és bízik benne, hogy az Európai Bizottság is erre törekszik. Leszögezte ugyanakkor, a kérdés "meg lesz oldva, magyar diák nem marad Erasmus nélkül".

(MTI)