Navracsics Tibor a balatoni üdülőkörzet polgármestereinek részvételével tartott konzultációt megelőző előadásában kiemelte: a készülő törvény lehetőséget kíván teremteni a polgármestereknek és a képviselő-testületeknek, hogy ha úgy érzik, a beköltözések, az építkezések vagy bármiféle gazdasági vagy politikai változás az ott élők hátrányára alakítja át a települést.

"Ezzel szemben a törvény által megfogalmazott védekező eszközöket vehetnek igénybe a település vezetői", mint például az ingatlanvásárlás tilalmát azoknak, akik nem helyben laknak, az elővásárlási jog szélesítését a településen élőknek, az ingatlanszerzés feltételhez kötését, adózási kötelezettség meghatározását és a lakcímbejelentés engedélyhez kötését.

A miniszter hangsúlyozta: az intézkedések során egyetlen népcsoportot sem lehet diszkriminálni, és fontos, hogy a törvény meghatározza a korlátozások alól mentesülőket, mások mellett az adott település szülötteit, illetve azokat, akiknek a hozzátartozói ott élnek.

Fontosnak nevezte, hogy bár Magyarországon "szabad mozgás és szabad letelepedés van, az alaptörvényben és egy sarkalatos törvényben megteremtjük azokat a kereteket, amelyek között ezt gyakorolni lehet". A törvény adta lehetőségeket azok a települések használhatják - tette hozzá -, amelyek ezt hasznosnak gondolják, hiszen van sok olyan település is, amely inkább több letelepedőt vonzana, mintsem távol tartaná őket, ezek a települések pedig értelemszerűen nem élnek majd a korlátozó intézkedésekkel.

A tárcavezető a népesség számának alakulásáról elmondta: 1990 és 2023 között az ország 3100 önkormányzatából kétezerben népességcsökkenés, 1100-nál pedig a népesség növekedése volt tapasztalható.

A népesség vándorlása jellemzően keletről és délről északnyugatra figyelhető meg. A budapesti agglomeráció "veszi fel" legnagyobb számban a népességet, jellemzően a megyei jogú városokból az agglomerációba költöznek az emberek.

Kitért arra is, hogy Magyarország az unió harmadik "legingázóbb nemzete".

Sokan költöznek falvakba, de a közeli városba járnak dolgozni és iskolába, és ennek - mutatott rá - hátrányos következményei vannak a településekre nézve, hiszen például a falvak jelentős része nincs felkészülve a sok letelepedő befogadására.

Az elkövetkező időszakban országszerte folytatják a konzultációt, az eredményeit pedig beépítik a törvénybe - tette hozzá Navracsics Tibor.

(MTI)